A barátnőm (aki álnéven most olvasó) hónapok óta keresi az igazit. Nem férjet, az van, hanem házat egy négyfős családnak. A pénz pedig mindig kevés, ugye? Mert van, hogy tényleg az, van, hogy viszonylag több, de az igazi éppen elérhetetlen. Akkor keressünk egy olyat, ami kisebb fazonigazítás után igazi lehet.
Bár nagyon vonzódom a ház-projektekhez, mégis megdöbbentem, mikor izgatottan írta, hogy végre talált egy házat, aminél úgy érzi, ide jó lenne hazajönni:
Talán kicsit érthetőbb a lelkesedés, ha körbenézünk a közvetlen környéken:
Szerintem a kockaház nem feltétlenül rossz, hiszen vannak sokkal kínosabb szakaszai a hazai építészetnek (tornyos álbarokk, erőltetett mediterrán, ormótlan 80-as évek).
A kockaházak egyébként nem egyformák! A legrosszabbak a nagyon alacsony megoldások, amik természetesen pince nélkül, gondolom minimális aljzattal és szigeteléssel épültek, az ablakok derékmagasságban. Ezeket a házakat kerülném.
Aztán léteznek a pincés megoldások, olyan fél szinttel az utca felett. A mai ízlés és igények szerint ez így rossz, mert elveszett a kertkapcsolat. Az biztos, hogy többet kell törni a fejünket.
És végül vannak azok a kockaházak, amik valószínűleg a legrégebben épültek, és akár szép elemeket, hangulatos részleteket is tartalmaznak (lehet, hogy nem is kockaházak?):
![]() |
Veranda, balusztrád, egész jó! |
A konkrét ház esetében: vajon lehet-e a rút kiskacsából gyönyörű hattyú?
Mik a fő hibái a háznak?
- kocka,
- ráadásul szuterénnel súlyosbítva,
- minden eredeti, ennek megfelelő állapotban.
![]() |
Nekem mondjuk nem tetszik az ablakok kiosztása, de a ház kétségtelenül előnyére változott. |
![]() |
Hát, ez sajnos nagyon rosszul sikerül! |
- Kerítés bontandó, a lábazat menthető. Ha kevés a pénz, átmenetileg a legegyszerűbb drótháló is megteszi.
- A garázst automata kapuval kell zárni (illeszkedjen a ház stílusához, nyílászárók színéhez).
- A terasz fölötti rettenetes hullámtetőt le kell bontani. A tető felújításánál lehet elgondolkozni fedett bejáraton.
- A terasz és lépcső korlátját cserélni kell valami szép és mai megoldásra.
- A nyílászárókat cserélni kell, hőszigetelő és esztétikus megoldásra.
- A redőny viszont rejtett tokos, tehát érdemes csere után hasonlót beépíteni.
- A házat szigetelni kell és ezután természetesen szép vakolatot fog kapni.
- A tető csere, főleg, mivel a házat feltehetően a kert irányába bővítenék.
- Kertrendezés: kisgyerekkel legalább szép fű, hinta, homokozó legyen!
Mi az, ami tetszik a házban?
![]() |
Kellemes sarokablakok. |
![]() |
És milyen lenne így megbővítve, osztás nélkül? |
- A sok és viszonylag nagy ablak.
- A lábazat igényesebb borítása, akár meg is lehet tartani.
- A homlokzati terasz és felvezető lépcső.
- A házat nem bővítették.
- Az egyszerű alaprajz: 10×10-es valódi kocka.
- Hogy bár ronda, de mégis van a szuterénben garázs, tárolás, hely a kazánnak, stb.
- A kert, bár most nem fénykorát éli!
Elindulhatunk rusztikus és modern irányba is, illetve ügyesen akár keverhetjük is a kettőt.
![]() |
Nem sárga! |
![]() |
Nem rózsaszín és nem is sárga! |
![]() |
Valahol a barna és szürke között. Nagyon szép ebből a színből: Lenda natúr függöny, IKEA. |
![]() |
Nálam ez a nyerő! |
![]() |
Fontos, hogy kisgyerekek mellett a korlát ne lehessen egyben lépcső is. A fa korlátot és a kerítést össze kell hangolni! |
![]() |
Kellemes, egyszerű megoldás, ráadásul jól takarja az utcát. |
![]() |
Két kert közé nagyon tetszene! |
![]() |
Egyáltalán nem kedvencem ez a stílus, de legalább itt össze lettek hangolva az egyes elemek. |
Garázskapu: bár nagyon nem szeretem a fautánzatú dolgokat, ha a házat rusztikus stílusban újítjuk fel, egy fehér műanyag garázskapu agyoncsapná az egészet! Ha valahol lehet kapni fa (furnéros, bármi) automata garázskaput, lehet, hogy megadnám érte a különbséget!
![]() |
Ez itt egész jó! Ha lehet kerüljük a bemarásokat, íveket, stb. Ahogy általában! |
Bejárat: ehhez a stílushoz kizárólag a szép, fa bejárati ajtó illik, az ablakokkal egyforma fából és színben. Igyekezzünk üvegezett (biztonsági!) kialakításút választani, egészen más lesz az előszoba-közlekedő hangulata! És ne legyenek íves kiképzésű díszek, domborított üveg. Nem divat, és nem is lesz soha!
Ablakok: ha rusztikusabb stílust választunk, ne gondolkozzunk sokat és válasszunk fa ablakot. De natúr színűt és cirkalmas, íves betétek nélkülit, mert a kockaházhoz az nagyon nem illene!
Árnyékolás, ami bizony kell: ehhez a stílushoz jól illenek a zsalugáterek!
![]() |
Valami menő szürkés árnyalatban? |
![]() |
Bár ha a minőséget garantálnák, szívesen választanék ilyesmit! |
A sorozat 3. része itt olvasható: stílusmix és tanácsok régi ház vásárlása esetén.
Köszönöm a hozzászólást! A kockaházak szerintem is teljesen megfelelhetőek a mai igényeknek, sokkal inkább, mint a 80-as években épült rettentő méretű házak… Csak jó lenne, ha jó építészektől végre látnánk fantáziadús felújítási, bővítési ötleteket, ráadásul megvalósulva!
Köszönöm cikksorozatot, pár dolog nagyon jól hasznosítható nálunk is. Így pár gondolatot megosztanék én is.
A kocka forma, a legjobban kihasználható, és variálható, minimum költségen. Ez furán hangzik, pedig csak pár építészeti alapot kell hozzá ismerni.
Beton alap kell kb. 50 centi magasságú, szigetelt.
Nem árt ha a főfalak kisméretű téglából vannak. A későbbi variálhatóság érdekében, teherhordó szerepük nagyon jó. Aztán kell egy betongerendás födém. Tulajdonképpen ennyi.
A belső főfalak már kiválthatóak. Csak a födém gerendázatát kell figyelembe venni, kiváltani áthidalással a belső főfalakat, pilléres megoldással. Rendszerint egy ez egy pillért jelent a házban, mivel a másik két vég a külső főfalon van. Ez esztétikailag a házban egy alsó bordát jelent, ami 25-30 cm lehet. Tehát a plafonon van egy borda ami mondjuk 30*30 centiméteres. Hála a régi szabványnak a borda alja, még így is 230-240 centiméteren van. Szóval, egy pillér egy-két alsó borda és van 100nm szabadon variálható hely. 10*10 méteres házat feltételezve. A többi már egyéni ízlés dolga. Amiben a sorozat tényleg sokat segíthet.