Amikor elkezdem írni ezt a posztot, 50-50%-ban fogadtam volna arra, hogy majd publikálom-e a tavaszi ingatlankavalkád bő két hónapjának történéseit? Mivel úgy gondolom, hogy az ingatlantéma kapcsán ma a legnagyobb kérdés a megfelelő megszerzése, aztán a mesterember-mizéria és elszabadult árak mellett az megszerzett ingatlant a kívánt minőségben kialakítani, ezért a farkasok közé vetjük magunkat, és leírjuk a mi történetünket.

Kezdjük ott, hogy mikor megvettük a házunkat 2007-ben – kivásároltuk a többi családtagot a budapesti lakásunk eladásával – már akkor tudtuk, hogy a három hálószoba később majd kevés lehet. Hogy lesz az a pont, amikor Sződligetre mindenki csak aludni jár haza, mert máshol dolgozik, máshová jár iskolába, és azt is tudtuk, hogy ez alkalmasint nem lesz túl kényelmes. Igaz, az ilyeneket nehéz pontosan látni, mikor egy 70 nm-es háromszobás lakásból költözöl egy 110 nm + teljes alapterületnyi pincés, kertes, 4 szobás házba – viszont 4-5 budapesti fő villamos, busz és HÉV vonal mellől, a belvárostól 10 percnyi tömegközlekedésre. Az is biztos, hogy kicsi gyerekeinket nem is nevelhettük volna jobb helyen, mint Sződliget: csendes, fás, rendezett, szép utcák, szuper templomi közösség, kiváló óvoda, jó iskola, vadregényes Dunapart, patakpart, utcán focizás, bringázás.

Aztán eljött ez az év, amikor a lányunk is befejezte pályafutását a helyi iskolában, és a váci 8 osztályos gimnáziumban folytatja, a férjem már 10 éve Vácon dolgozik, a fiunk is 2 éve ott kisgimnazista. Én pedig Budapesten dolgozom, ami bár kilométerre messzebb, de a MÁV-nak köszönhetően Váchoz valójában “közelebb” van. A ház szobaszámát a gyerekek szétköltözésével kinőttük, pedig a mérete szinte elég is lenne.

Tehát a váci ingatlanpiacot rendszeresen követtem az elmúlt 10 évben, egyre intenzívebb érdeklődéssel. Valamikor tavaly kiszúrtam egy csúnya házat a belvárosban, ami pont olyan, amilyenből ki lehetne alakítani a számunkra tökéletes otthont: kb. 100 nm, most három kényelmes szobával, jó kerttel, beépíthető tetőtérrel. Január végén, február elején már nem hagyott nyugodni a gondolat, és jártamban-keltemben, google maps segítségével kiszúrtam, hogy melyik lehet az, a férjem azonnal elment, becsöngetett, kért egy időpontot a megtekintésre (ezzel kiiktatva az ingatlanügynököt, és a vele járó kb. másfél millió forintot a vételárból).

A ház rémes esztétikai és lepusztult műszaki állapotban volt, fura tulajdonosokkal – a néni sírt, hogy ő gondolni sem bír arra, hogy elköltözzön, a bácsi pedig érdeklődésünket látva azonnal 4 millióval megemelte az egy éve árult ház vételárát. Hamar zátonyra is futott a tárgyalás, viszont akkor már bennünk volt a lendület, és elkezdtünk más, hasonló adottságokkal (haha, mondom most, igazi mazochisták lehetünk!) bíró házakat is nézni. Találtunk is hamarosan egyet, sokkal olcsóbban, még rémesebb állapotban (a gyerekeim öklendeztek a bűztől, az eladók szerint viszont nem volt gond, új volt a vegyestüzelésű kazán is, egy kis festés, és költözhető is). Mivel a ház középen meg volt süllyedve, elég kicsi volt, a kiváló elhelyezkedés és remek telek ellenére lemondtunk róla.

Aztán, mesébe illő fordulat, a blog egyik olvasója írt egy kedves levelet, hogy az ő barátnője elad egy házat, pont abban az utcában, ahol a második ijesztő házat láttuk – az utca remek volt. Ez a ház már nem volt olyan olcsó, de hatalmas: a nagy méretű kockaház, manzárdtető beépítéssel. Elmentünk, megnéztük, kedves család, ócska ház, de azért mégis látszik rajta, hogy családi otthon, szuper a telek. Ez lesz az igazi, gondoltuk!

Rohamban gyakorlatra váltottuk otthon a “homestaging” ismereteimet – vettünk egy új zuhanyt az alsó fürdőbe, leburkoltuk a konyhai félsziget hátoldalát, képekkel elfedtük a csúfos festési hibákat, megejtettük az igen csak aktuális nagytakarításhoz hasonló beavatkozásokat, végül legjobb formájában lefotóztuk a házat, kitettük az ingatlan.com-ra. (Ehhez zárójelben annyit, hogy a kiadós takarítás olyan örömteli felfedezésekkel gazdagíthatja az embert, hogy a csapok valójában úgy néznek ki, mint újkorukban, ha elég vízkőoldóval találkoznak, nem kidobni, hanem javítani is lehet a dolgokat, viszont takarítás közben, új perspektívából egészen más koszokat is felfedezhetünk, mint simán, a napi használat közben. A férjemmel meg is állapítottuk, hogy most legalább tudjuk még mi vár ránk takarításügyileg.)

És fogadtuk az érdeklődőket – az első pár kör után rutinosan 20 perc alatt helyreráztuk a díszpárnákat és még néhány dolgot a vevőjelöltek érkezése előtt. Két hét múlva kaptuk az első komoly, készpénzes vételi ajánlatot, és megkezdődött a szerződések előkészítése, és evvel egyszerre a megvásárolni kívánt ház felmérése, árajánlatok és mesterek begyűjtése.

Ebben az eladás-vásárlás kombóban volt szerencsénk megtapasztalni szinte mindent, ami a mai, totál beteg hazai ingatlanpiacra jellemző!

1. Kikaptuk a legnagyobb bunkó ügyvédet (persze, tuti vannak még nagyobb bunkók is, de ez is egy ritka nagy paraszt volt, ilyenbe az elmúlt közel tucat adásvételnél még nem futottunk bele), elképesztő konstrukciókba próbált belerángatni – ő csinálta volna mindkét vételi szerződést – egy hónap kínszenvedés után, a teljes felújítást igénylő háznál két olyan szerződést akart aláiratni velünk, ahol ha a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, két hetünk lett volna a felújítás és költözés kivitelezésére. Jó ügyvédet időben kell szerezni, ez nagy tanulsága a történetnek.
2. Rémes és még rémesebb házak. Már unalmas leírni, de itthon az ingatlanhelyzet rettenetes. Az ingatlanpiacon a szar/nagyon szar, vagy nagyon ritkán a minőségi méregdrága között lehet választani. Három házat néztünk meg komolyan, mindhárom balkáni állapotban volt. Műszaki elavultság, teljes elhanyagoltság, buhera megoldások. Így élnek emberek. És nem ez a baj, hanem az, hogy szerintük a ház kisebb felújítást igényel. Barátaim, ha az aljzat nincs szigetelve, akkor ott télen lefagy a lábad. 80-100 nm-en felbontani a betont, 10 centi szigetelést letenni, és arra a padlófűtést, ez az alap, de egyben egy vagyon. És ekkor kezdenél burkolni. A háromrétegű ablakok, a rovarháló, a szükséges oldalakon árnyékolással szintén alap – nem hiszem, hogy régi nyílászárókat meg lehet tartani, főleg nem 70-es, 80-as években épült házakon. Mi végül nem gondolkodhattunk nagyon korszerű hűtés-fűtésben (messze nem lett volna rá pénzünk + régi házba azért nem olyan egyszerű beépíteni), de egy szuper kazán és melegvíz tároló viszont alap. A minimum 14 centi grafitos/kőzetgyapot homlokzatszigetelés, a megfelelő tetőszigetelés szintén alap. A három ház közül egyben volt megtartható a tetőszerkezet, az egyiken volt megfelelő a tetőfedés. Ugye látjuk, hogy repkednek a sokmilliók, és ettől a ház  még nem szép, nincs benne klassz konyha, jó fürdők, csak működik! Most én nem fényezném sem magunkat, sem a házunkat, de az tény, hogy sokáig kellene keresgélni, hogy ezen a lokáción (Dunakanyar kapuja, kiváló közlekedés, gyönyörű, csöndes, jól ellátott kertvárosi település), a miénkhez hasonló minőségű házat lehessen találni, ennyiért. Nem az a gond, hogy egy 40-50 éves házat fel kell újítani, az normális, hanem az, hogy itthon azt közepes állapotúnak hirdetik – bár érteném ezt a kifejezést! (Egyébként fél év elteltével megnéztük mindhárom, azóta eladott házat. Semmi nem változott rajtuk. Elképzelhető, hogy az új tulaj kifesti és beköltözik. Tehát a tulajdonos, az ingatlanos nem is téved sokat. Ez ma a lakhatási igényszint.)
3. Miből vásárol a magyar új házat? Az esetek többségében a saját eladott háza árából, plusz hitelből, ha pedig van gyereke, reméli, hogy kap hozzá CSOK-ot is. Hitelbírálatra a bankok – oké, az OTP legalábbis – akkor hajlandó, ha hozom az adásvételi szerződést, és abban megjelölöm, hogy az utolsó vételár-részletet az ő hitelükből fizetem (konkrét összeg megadásával). Valami nevetséges “előbírálat” van, de amit esetleg külföldi lakásműsorokban látunk, na az nincs: bemész a bankhoz, aki megcsinálja a hitelképességed bírálatát, és megmondja, hogy a béred, vagyoni helyzeted, eddigi bankos múltad alapján mekkora hitelre és milyen törlesztőrészletekre számíthatsz, milyen értékű háznál? Tehát volt-e sötét ügyed hitelezés kapcsán, köztartozásokat tartanak-e nálad nyilván, vagy éppen ellenkezőleg, megbecsült ügyfele vagy a bankodnak, akinek a legjobb feltételekkel fog hitelt ajánlani? Ma ez itthon, Magyarországon nem így történik, tehát beírod, hogy a vételárat ekkora bankhitellel fogod kiegyenlíteni, aztán bízol a szerencsédben.
4. CSOK: egy percig sem higgyetek az óriásplakátoknak, a lakástámogatások tele vannak kisbetűs kitételekkel. Nekünk konkrétan erre a tranzakcióra nem járt volna semmi a két gyerekkel, noha még soha nem vettünk fel ilyen támogatást, nincs másik ingatlanunk, közel 30 éves folyamatos és legális munkaviszonyunk van, mindkettőnknek. De a vásárolt ingatlan túl értékes lett volna (kicsivel 35 millió felett) és a mi házunkat kicsit többért adtuk volna el, mint amennyiért az újat vettük volna – és kb. 20 millió befektetésével korszerűvé tettük volna, ez utóbbi a jogszabályok szerint lényegtelen tétel. Az új szabályozás július 1-től állítólag ennél kedvezőbb, cserébe az árak teljesen elszabadultak. Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, ne a bankok közleményeit, hanem a vonatkozó jogszabályokat bogarássza, mert abban ott vannak a CSOK folyósításának feltételei
5. Nekünk egy konstrukció lett volna nagyon kedvező, az uniós támogatásból nyújtható kamatmentes energiahatékonysági beruházásra fordítható hitel, ami max. 10 millió forint lehet (nyílászáró, fűtés, melegvíz, szigetelés, árnyékolás, megújuló energiák), de azt csak saját ingatlanra lehet igényelni, azaz előbb meg kellett volna venni a házat, aztán beadni a hitelkérelmet, és reménykedni a jószerencsében (ennek a hitelnek a törlesztője kb. 41 ezer forint, a piaci hitelé éppen a duplája. Nem mindegy, főleg ha a vásárláshoz már felvettél hitelt).
6. Vevők és eladók: valójában egy szavunk sem lehet, értelmes, normális emberek akarták megvenni a házunkat, és mi pedig egy kifejezetten szimpatikus nagycsaládtól akartunk házat venni. Az egész történet mégis agyrém lett a végére. A vevők közül a pasi (aki csak élettárs volt, és valójában nem is szerzett volna tulajdont a házban, és szerintünk nem is akart elköltözni Budapestről) ritka kekec alak volt. Elsőnek pofátlanul akart alkudni, aztán mikor jeleztük, hogy így nincs miről tárgyalni, akkor ebből visszavett, de már aznap éjjel – és utána mindig éjjel – küldte az újabb és újabb idióta kívánságait, ebből a legemlékezetesebb a radiátorok számlája volt (a radiátorokat 12 éve építettük be). És minden napra jutott valami új eszement ötlet, a fizetési konstrukció kapcsán, a kiköltözés dátuma és kb. minden kapcsán. Idegörlő  hónap volt, alig aludtam. Az eladók normálisak voltak, csak valami nem stimmelt, alapvetően már az sem, hogy miért adnák el a házat, ami méretben, helyileg kiváló volt nekik. Látszott, hogy valamit tudnak, de nem mondják el. Az egyik fél (vevő) egyre közelebbre akarta húzni a beköltözési dátumot, az eladók pedig egyre tolták a határidőket, amire tehermentesítenék a házat. Mi pedig ott voltunk középen két gyerekekkel, éppen elhagyni készültünk egy remek felújított házat, és vettünk volna egy problématömeget. Nem volt ideális.
7. Most éppen pörög az ingatlanpiac. Ez jó, ha eladnál, kevésbé ha veszel. Elképesztően kevés információ alapján kellene vételi ajánlatot tenni. Műszaki szakvélemény sehol, mi több építésszel beszéltünk, hogy megnéznék-e a házat, készítenének-e tervet az átalakításra – kb. közölték, hogy melyik évre szeretnénk. Tehát még ha irtó sok pénzünk lenne, és minden esélyes házhoz hívnánk szakértőt (alap, vízszigetelés, tetőszerkezet, átalakítási lehetőségek), akkor se jönne senki azonnal, és közben egy vagányabb vállalkozó simán elviszi előlünk a szóbajöhető ingatlant.
8. Ha nem lenne elég bajunk, még ott kavarognak az ingatlanosok, akik csak az árnövelő tényezők a történetben. Mondom ezt úgy, hogy a második ház esetében igénybe vettük egy szimpatikus ingatlanos segítségét, mert a tulajdonosokkal tényleg nem lehetett szerződésről tárgyalni, teljesen leépültek voltak. Biztos a felső kategóriában már vannak jól képzettek is, de mi nem futottunk össze profival. Egyszerűen nem értik mit akarsz, nincsenek tisztában azzal, milyen egy korszerű műszaki tartalmú ház – pedig mindig, minden esetben elmondtuk, mi milyenből jövünk, de lelkesen magyarázza a gázkonvektort – szerinte az a leggazdaságosabb fűtés – és a majdnem új villanybojlert. Meg a vegyestüzelésű kazánt, ami a borzalmak borzalma, abban égetik a vérmagyarok a régi autógumit meg a fáradtolajat.
9. Mesterek, árajánlatok: mindenki azt mondta, mester nem lesz. Nem vagyunk normálisak. Most akarunk építkezni? Rémtörténetek.  Aztán mivel egy 50 évnél régebbi ház lett volna az adásvétel tárgya, a mesterek azt mondták, hogy árajánlatot csak részletes megtekintés és feltárás után tudnak adni. Világos, hogy “feltárni” csak megvásárlás után lehet, tehát a teljes felújítást igénylő nagy ház ugrás lett volna a sötétbe. És a pompás elhelyezkedés, a nagy kert, a nagy alapterület miatt majdnem ugrottunk is, de eljött a megmentőnk egy szigorú kőművesmester alakjában. Mikor bejárta a felújítandó házat, elég csúnyán nézett, rázta a fejét, ciccegett, és egyfolytában az általunk penésznek hitt foltokra kérdezgetett. Aztán eljött hozzánk, hogy végigbeszéljük a felújítást és mondjon már valami árfélét. De ő csak állt a házunk előtt, nézte a házat, majd ennyit mondott: maguk tényleg el akarják adni ezt a tökéletes házat azért?

Ezután két napig nem aludtam – majd kiderült, hogy a férjem sem. Nagyszombaton leültünk, egymásra néztünk, és azt mondtuk: kell ez nekünk? Nem kell. Nem adjuk az otthonunkat, azért a házért, ilyen feltételek mellett biztosan nem adjuk. Két nappal voltunk szerződéskötés előtt. Megvártuk a húsvét hétfőt és visszamondtuk a vételt és az eladást. És madarat lehetett fogatni velünk.

Hát így nem lett váci házunk. Egy percig sem bántuk meg, hogy lemaradtunk a nagy lehetőségről, pedig pár nap múlva már költöznénk. Soha ne mondd, hogy soha, de a váci házak ára azóta az égbe ment, a tűrhetőbb lehetőségek pár nap alatt vevőre találnak.

(A ház egyébként salétromos volt. Sose vegyél salétromos házat. A kőműves mestert azóta is az őrangyalunknak gondoljuk.)