Múlt héten felfedeztem egy új angol lakberendezési műsort a youtube-on, amiben csúnya házak jó építészek közreműködésével nem csak szépek, hanem jól használhatóak is lesznek – Ugly House to Lovely House, Channel 4. (A youtube-on található felvételek borzalmas minőségűek, megtekintésüket csak hardcore rajongóknak ajánlom.)

Az, hogy egy építészetileg igénytelen házból lehet korszerű, sőt izgalmas otthon, szerintem a legklasszabb perspektíva, ha lakberendezésről beszélünk.

Mondjuk egy ilyenből:

ilyen:

Vagy éppen egy ilyenből:

ilyen:

És mit szólsz ezekhez?

Van, hogy átalakítás után szinte rá sem ismernél!

Most leszámítva azt, hogy szájtátva végignézünk egy házátalakítást, vajon miért izgalmasak még ezek a műsorok? Mert pusztán azért megnézni valamit, hogy megállapítsuk: “na persze, ha nekem lenne ennyi pénzem, én is szuper házban laknék” – kb. teljesen felesleges időpocsékolás.

Ezeknek az angol műsoroknak közös jellemzőjük, hogy adott költségvetésből kell megoldani a ház átalakítását, tehát nem a tévécsatorna finanszírozza az építkezést (persze, ne legyenek illúzióink, azért stylistot, stb. küldeni fog, hogy a végén legyen mit bemutatni). A költségvetések pedig nem túl bőségesek, hiszen arrafelé mostanában egy három hálós ház valahol 350 ezer font körül jár, tehát 50 ezer fontot rászánni a felújításra egy értékes helyen ésszerű döntésnek tűnik. Tudjátok, mindig a legjobb utcában kell megvenni a legrosszabb házat, és sosem fordítva:)

Én a sorozat 5 epizódját néztem végig, és ha jól emlékszem, minden építész azzal kezdte, hogy a házhoz különböző időpontban hozzáépített bővítéseket egytől-egyig visszabontották. Legyen az plusz szoba, előtér, télikert.

Erre az egyik tulajdonos azt mondta:

“Olyan még sosem történt, hogy a házunk átalakításánál építésszel dolgoztunk volna.”

Azt hiszem, hogy ez a mondat a magyar lakóházak 90%-a esetében is igaz. Vagyis azt képzeljük, hogy egy kis toldozgatást mi is ki tudunk találni, aztán esetleg kőművest fogadunk a megvalósításra. Tessék körbenézni egy magyar településen, vagy akár az ingatlanos oldalakon, milyen eredményeket hoz ez a hozzáállás?

Azt mondod, kinek van pénze építészre? Szerintem pedig kinek van pénze arra, hogy a család megtakarításaiból, a keservesen összerakott költségvetéséből olyasmit építsünk, ami nem növeli, hanem rontja a házunk értékét, ami nem lesz (jól) használható, amit aztán egy vevő, vagy egy később mégis felfogadott építész azonnal visszabont? Szerintem ez a legdrágább történet!

Mit látunk?

• a télikert (nálunk inkább beépített előtér, terasz) télen hideg, nyáron forró, de egész évben beázik / lomtár lesz
• a bővítés miatt ablaktalan helyiség alakult ki az eredeti épületben
• a bővítéssel létrehozott helyiség alakja, elhelyezkedése miatt nem alkalmas semmire
• addig-addig tologattuk a falakat, míg egy teljesen képtelen alaprajz jött össze

Mert amatőrök vagyunk. Igényeink vannak,  ám koncepciónk nem feltétlenül.

A barátaink jó 15 éve vettek egy házat Budapest mellett, a budai agglomerációban, viszonylag jó közlekedésnél, rendezett környéken, azaz értékes az ingatlan. Kockaházról van szó, de abból nem a faék egyszerű, ám jól használható, jól alakítható fajta, hanem a legnagyobb szoba egy zsákszoba, az eredeti konyha fürdőméretű, a fürdő vécéméretű, ráadásul a ház már bővített és buta módon bővített. A család nekilátott néhány éven belül, és a legbotrányosabb részek lebontása után tetőcsere, beépítették a tetőteret,  áthelyezték a konyhát a volt rumliszoba+pincelejáró helyére, valamint hozzácsaptak az épülethez egy dupla garázst. Jobb lett a ház? Hát, talán. Az biztos, hogy nagyobb lett. Jó lett a ház, a legjobbat hozták ki belőle? Biztosan nem. Közben eltelt bő tíz év, a félig befejezett felújítást végre be kellene fejezni, a házat a közben folyton változó igényekre kell szabni. Látható, hogy ismét a legkisebb munka, legkisebb költségvetés a cél, a ház így várhatóan már tényleg nagyon rossz lesz. Az eredetileg gyerekszobáknak tervezett nagy helyiségben van a nappali az emeleten, a konyha másfél szinttel lejjebb, a vendégek a nagymama és a szülők hálójába esnek be az előszobából, a kamaszlány pedig választhat, hogy a szobáját a szülők, vagy a nagymama ágyán átvágva közelíti meg továbbra is. A jó megoldáshoz egy válaszfalat kellene lebontani két földszinti (háló)szoba között – ez lenne a nappali, az emeleten pedig a két gyerekszoba közé végre be kellene húzni egy gipszkarton válaszfalat – ez lenne a szülők és a kamaszlány szobája. Nem nagy kaland, ugye? Nem is nagyon költséges.

Aki régebben olvassa a blogot, követi a Facebook oldalt, az remélem tudja, hogy nem azt az álláspontot képviselem, hogy igényes ember mindenből csak a legjobb minőséget választja. Mert aki fix (és szűkös) költségvetésből gazdálkodik, az egy-két helyen ugyan adhat egy-két pofont az extra daraboknak, de általában a még elfogadható, egyszerű,  olcsó megoldást fogja választani, és ettől még élhet boldogan a felújított, klassz otthonában. Viszont egy lakásfelújítás esetében nem lehet mindenhol a “jó lesz nekünk az akciós is, oldjuk meg olcsóból” megoldásokkal élni, mert az eredmény hervasztó lesz. Pedig így is, úgy is beletolod a következő 2-3 év munkabérét, és akkor szerényen kalkuláltunk.

Az építész másképpen gondolkodik. Nem azt mondja, kell még nekem 10 négyzetméter, hová szúrjam be?

• Hanem itt ez a ház/lakás.
• Vajon működik?
• Megfelelő a tér, a fényviszonyok, az elrendezés?
• A legjobbat hozzuk ki abból, ami a rendelkezésünkre áll?
• Vajon ezen a helyen, irányítószámon, telken akkor gazdálkodunk a legjobban a pénzünkkel, ha spórolunk a minőségi felújításon, átalakításon?

Minden felkért építész azzal kezdte a brit műsorban, hogy megkereste a ház szívét – the hub of the home. (Volt, hogy egy utólag beépített vécét találtak a helyén…) Megnézték:

1. Működik-e a dinamika az elrendezésben? (Van-e flow?) Azaz logikusak-e a térkapcsolatok, vagy az összetartozó terek szétszakadtak, így sem a lakók, sem a fény nem tud megfelelően átmenni egyik helyiségből a másikba.
2. Megvan-e a ház és a kert közötti ideális kapcsolat vizuálisan és használatban?
3. Arányosak-e az egyes helyiségek egymáshoz képest? Panelméretű hálók nagyon furán fognak hatni az 50 négyzetméteres nappali mellett, de a kiszolgáló helyiségek (mosókonyha, kamra, gardrób, megfelelő előszoba) hiánya sem elfogadható egy nagyvonalúan méretezett házban.
4. Vannak-e és mekkora nyílászárók az optimális tájolásnál?

A műsorokban volt olyan építész, aki áthelyezte az emeletre vezető lépcsőt két méterrel, ezzel rendeződött az alaprajz, és egy tetőablakkal felette fénnyel öntötte el mindkét szintet. Más az elrendezéssel többé-kevésbé elégedett volt, ám helyreállította a kertkapcsolatot, és az apró, ócska ablakok helyett falnyi üvegeket épített be. Egy másik építész olyannyira hitványnak találta az eredeti épületet, hogy meghökkentően eredeti közösségi térrel toldotta meg azt. Mostanában nagyon menő mindenhová fémkeretes, négyzetes osztású üvegfalakat és ajtókat beépíteni, de az egyik házban ezek az izgalmas üvegfalak kötik össze és választják is el az egyes helyiségeket, beengedve a fényt, és ritmust adva a belső térnek.

És ha megnézzük az ilyen lett képeket, láthatjuk, hogy végső soron a különböző építészek nagyon is hasonló eszköztárat alkalmaztak, persze meglehetősen kreatív módon:

• korszerű külső megjelenés,
• nagy nyílászárók,
• egybenyitott közösségi tér – ha szükséges volt, akkor ezzel bővítették az épületet,
• letisztult berendezés.

Hogy aztán ezek a régi, talán sosem szép házak felújítása tetszik-e mindenkinek, az persze jó kérdés. Természetesen Angliában sem egyértelműen boldogok a szomszédok, amikor a piros téglás, hatvanas években épült földszintes ház egy űrbéli bővítménnyel egészül ki. Az építész, Will Alsop, viszont nagyon is érvényes választ ad arra a kérdésre, hogy vajon gond-e, ha az új/felújított épület nem illeszkedik a környezetébe?

“De vajon kell-e illeszkedni? És vajon mihez tudnánk illeszkedni? Ezekhez az ócska, már megépülésükkor is teljesen jelentéktelen és jellegtelen épületekhez? Vajon az lenne az építész dolga, hogy a kliense pénzét erre költse? Vagy éppen ez a bővítés fog új építészeti minőséget létrehozni a környéken?”

Nem tudom hasonló gondolatok jártak-e Kovács Csaba építész fejében is, amikor Pesthidegkúton egy kockaház átalakításával építette meg családja új otthonát? Bár kevesebb maradt meg az épületből, mint amennyit én örömmel látnék egy átépítéskor, az kétségtelen, hogy a létrejött új épület egyfajta mintát jelenthet a magyar építészetben, hiszen korszerű is, egyszerű is, ráadásul teljesen szinkronban van azzal az iránnyal, amit 21. századi építészetnek nevezhetünk, Sydneytől Kaliforniáig. Letisztult, kortalan, szerény, élhető.

Manapság szerencsére (reméljük) nagy elvárások lennének az oktatással szemben. Készítsen fel a munka világára, növelje a tanulók társadalmi egyenlőségét, ezáltal járuljon hozzá egy magasabb életminőség eléréséhez. Már-már közhely, mennyire szükség van a jó idegennyelvi- és digitális készségekre.

Bár az otthonteremtéshez szükséges készségeket, a jó ízlést valójában otthon kellene elsajátítanunk, de remélem, hogy a jövő generációja a vizuális kultúra szempontjából megfelelő impulzust kap az iskolában is. Így ők már sokkal biztosabb szemmel fogják megkülönböztetni a minőséget a lakberendezési hulladéktól, a pillanatnyi divatot az időtlen szépségtől, és lesz lehetőségük megbecsülni a dizájn darabokat. Aztán olyan egyedi és friss otthonokban élhetnek, amiket mi most vágyakozva nézünk holland, skandináv, angolszász oldalakon.

Képek forrása:

itt és itt

továbbá google képkereső, pinterest