A blog Facebook oldalán naponta van lakásbemutató, ami persze teljesen szubjektív válogatás. Olyan lakásokat osztok meg, amelyek nekem tetszenek. Van, ami nagyon, amibe szívesen beköltöznék, amit szép munkának tartok, ahol jó a tér, ahol valamit nagyon eltalált a tulajdonos. Kislakás, nagylakás, kertes ház, mai, vagy éppen klasszikus, izgalmasan bolondos.
Néhány otthont azért szeretünk, mert úgy érezzük, odafigyeléssel mi is össze tudnánk rakni valami ilyesmit. (Például ma a reggeli zuhany közben fejben összeraktam a fenti folyosó tárolásra igen értékes, ám pillanatnyilag hervasztó állapotban lévő részét. Klassz lesz, már csak rá kell venni az én drága uramat, hogy fesse le az oda szánt bútort, ami a pincében pihen – vagy éppen amortizálódik).
Másokat meg éppen azért, mert megmutatják az “igazit”. Amit mi, laikusok, csak homályosan látunk magunk előtt, de aztán megnézünk egy lakásbemutatót és ott van!
A minap kisebb vita alakult ki egy remek kialakítású, sötét tónusú, nagyon korlátozott színskálát használó kislakás miatt. Szép volt, ám nekem nagyon művi, nagyon kitalált, tipikusan az az otthon, ami nem természetes “belakással” jön létre, hanem ahol úgy alakítják ki a teret, mintha az egy képre szán csendélet lenne (amúgy az is, ingatlanos lakás, igényesen berendezve és remekül befotózva).
Gondolom nem árulok el titkot, ha azt mondom, két oka lehet valakinek arra, hogy lakberendezési blogot írjon: vagy meg akarja mutatni a világnak, hogy mit tud, vagy keresi a saját stílusát. Én mindenképpen az utóbbihoz tartozom. Miközben a saját házunkat szépítjük – itt hozott anyaggal dolgozunk – persze sokszor elgondolkozom, milyen lenne az igazi? Amire már azt mondanám, na igen, ez igazán olyan, amilyennek a családi otthonunkat szeretném. Ami jellemző ránk, amit nem kell évente “trendesíteni”, amiben valamennyien otthon érezzük magunkat, mind kialakításban, mind stílusban. Ez a ház biztosan nem lenne színséma szerint összepakolt, hanem olyan befogadó, mint néhány remek blogger otthona:
Mitől lehet egy lakás “befogadó”, mitől lehet belőle az igazi?
Jó ház jó helyen. Ami nekünk nem Pasarét, vagy a Római-part, hanem egy csendes, hangulatos, zöld utca, jó háza.
De persze a jó alapanyag is alkalmas lehet:
Belül pedig kell a jó tér! Ahol a helyiségek ésszerűen méretezettek – nekem sem nem túl nagyok, sem nem túl kicsik -, van egy kellemes belmagasság, ami a szokásos 2,70 helyett inkább 3 méter, van “flow” a helyiségek között.
És világos. Vagy hatalmas, modern nyílászárókkal, vagy méretes, klasszikus ablakokkal.
Valójában a fentieknek a mostani házunk is majdnem megfelel: jó a helyiségek mérete, kiváló a beosztás, van is 3 méteres belmagasság – a konyhában – az ablakok mennyiségére sem lehet panaszunk, persze ma már egészen más minőséget választanánk. Ami viszont nagyon hiányzik az a fapadló. Nekem a jó alap a fapadló. Tölgy. Széles. Natúr.
Azt hiszem innen lehet építkezni. És hangulati táblák helyett valami remek, nem menő keleti (jellegű) szőnyeget választanék, ami olyan színes, hogy bármit befogad!
Nem Art Decor
Mert nem lenne színséma, csak színek:
Hogy a blog egyik kedves olvasóját, Zsuzsát idézzem: “A lakberendezésben a profizmus ott kezdődik, hogy kívülről nem egyértelmű az elv, amitől a tér tökéletes lett a laikusnak.”
A mostani házunk berendezését megoldom, ehhez sosem kérnék profi segítséget. A hozott anyag nem teljesen “befogadó”, tehát szobánként tudjuk, mire kell építenünk, hogy jó legyen:
De ha ennél haladóbbra, időtlenre, befogadóra, kiszámíthatatlanabbra lenne egyszer lehetőségünk, azt hiszem profi segítséget fogok kérni!
képek forrása: Térkultúra, Napi Szemtorna, Nem Art Decor, Vizitkártya, Apartment Therapy, Design Sponge, Home Adore