Két dolgot nem tettem még itt a blogon: nem írtam miniposztot és sosem írtam s.k. dekorációs projektről. Mondanom sem kell, nem véletlen, hogy ez a két dolog így egybeért, hiszen az s.k. dekorációs tevékenység csakis a miniposzt méretét érheti el.

Szóval egy vallomással kezdem: bár utálom a sok lelkes beszámolót, amiben nőtársaim olyan büszkén beszámolnak a lakás minden szegletét érintő ünnepi dekorálásról, de azért néha elfog az irigység. Persze nem a csilivili, cukros, főként idő- és eszközigényes témák iránt, hanem ha valami igazán egyszerűen nagyszerűt látok:

Aztán magamat is meglepve a tettek mezejére léptem most délelőtt!

Hozzávalók:

Azaz egy burjánzó és egyfolytában nyírható borostyán sövény, egy metszőolló és vékony drót (a férj szerencsére rendelkezett az utóbbival).

Levágtam három, kb. 80 centis hajtást, és a legprimitívebb hármas fonással összefontam őket. Legnagyobb örömömre magától meg is hajlott. A dróttal egybefogtam a végeket, meg csináltam egy kis akasztót is (csavar már volt hasonló célra az ajtón). Majd felakasztottam, és mobillal vállalhatatlan képeket készítettem a nagy műről:)

Az a helyzet, hogy a tobozos vagy piros bogyós koszorún kívül nekem csak ez a stílus jön be. Szóval nagyon elégedett vagyok, a család pedig egészen elcsodálkozott, milyen bevállalós lettem! (Aki még nem tudja, alsóban két tárgyból volt kegyelmem négyesem: rajzból és technikából. A viszolygás azóta sem csillapult).

Evvel ünnepélyesen megkezdődött az elő-adventi szezon nálunk. Ha van még pirosas bogyó a kertben, akkor esetleg azzal feltuningolom, és hátha jövő vasárnapig még mást is barkácsolok! Hogy az adventi koszorút végül bevállalom-e, az még jó kérdés, de azt már tudom, hogy fehér-ezüst lesz. Sőt, napi jócselekedet falat is tervezek, szóval hatalmas dolgok következnek!