Lakjunk jól!

Két panelből egy jót!

Kaptam már sok bonyolult levelet, de talán ez volt a legkeményebb dió: hogy lesz két panellakás összenyitásából egy jó?
“Két panellakást nyitottunk össze,  és elsősorban a konyha nappali étkező elrendezésében szeretnénk segítséget kérni. Mivel panelról van szó, ezért sok mindenben kötött a kezünk, de éppen ezért szeretnénk kihozni belőle a maximumot. Kérdezhetnéd, ahogyan sokan mások is, hogy miért nem költöztünk inkább családi házba, de az az igazság, hogy szeretjük a panelt, szeretünk a belvárosban élni, két kicsi fiunk van, örökké jövünk-megyünk, nem vagyunk az a kerttel bíbelődő páros és nem utolsó sorban ez fért  bele a költségvetésbe.
alap1

Ilyen volt…

A két lakás összenyitása, a válaszfal kivétele és a konyha egybenyitása a nappalival már meg történt, tehát végre megvan a lakás új és végleges “alaprajza”. A lakás egyik fele már elkészült, de azt eleve “hálórésznek” szántuk. A fürdő és wc fehér falicsempét, szürke járólapot kapott…”
Két külön lakásból egy nagyot esetében mik lehetnek a gondok?
  • Marad két konyhánk, mindkettő pici, főleg egy 100 négyzetméteres lakáshoz.
  • A lakásnak van két bejárata, és általában tele van közlekedővel.
  • A fürdők, vécék rossz kialakítása nem változik.
  • Nehezen osztható el a négy szoba közösségi terek, és kb. hasonlóan funkcionális hálókká.
Tehát ilyen esetben különösen igaz, hogy elsőként tervezünk, mégpedig minden részletre kiterjedően.
  • Hogy lakunk most, hogy fogunk lakni 5-8 év múlva (mivel a család ezt a megoldást véglegesnek szánja)?
  • Milyen helyiségekre van szükségünk, ott mennyi helyre?
  • Milyen bútoraink vannak, amiket meg akarunk tartani?

Ha kevés a pénzünk, addig nem csinálunk semmit!, amíg nem tudjuk minden részletre a helyes megoldást. Mert az a legdrágább munka, mikor valamit elszúrunk, és a kevés pénzünket olyanra költjük, ami nem működik, vagy magunk is rájövünk, hogy mennyire messze vagyunk az optimális megoldástól!

Hogy lehetne jó megoldásra törekedni korlátozott költségvetéssel?

  1. Tervezünk, illetve TERVEZTETÜNK építésszel és esetleg lakberendező bevonásával egy jó alaprajzot, ami nem két kétszobás panelt, hanem egy 100 négyzetméteres, négyszobás, duplakomfortos lakást mutat, megfelelő kiszolgáló helyiségekkel.
  2. Mikor tudjuk mi az optimális megoldást, akkor a rendelkezésre álló források beosztásával ütemezzük a felújítást.
  3. Soha nem fektetünk olyan projektbe pénzt, amiről nem tudjuk, pontosan hogyan fog működni. Tekintsük a felújítást egy hatalmas puzzle-nek. Fogjuk a darabkákat, kirakjuk a képet (ami bizony egy lakásfelújításnál igencsak sok apróból fog állni), ha megvan minden darab, ha érezzük a képet, akkor belevágunk élesben is.

Nézzük meg elsőként, hogy milyen a két panellakásunk falvágás előtt (csak az átjárót jelöltem):

alap_3

Ha van két kicsi gyerekünk, akkor milyen helyiségekre lehet szükségünk?

  • Közösségi terek: nappali, étkező, konyha;
  • Hálók: jelenleg kell egy méretes szoba a kisfiúknak, és egy háló a szülőknek. Ha a szülők dolgoznak otthon, és mondjuk az anyuka varr, akkor jól jöhet egy dolgozószoba, ahol a vasalóállvány, a száradó ruhák sem olyan zavaróak. Kb. 10 éves kortól még egynemű gyermekek esetében is érdemes megtenni az előkészületeket a két külön szoba irányába.
  • Kiszolgáló helyiségek: előszoba, egy négyszobás lakáshoz kell két fürdőszoba, hasznos lenne egy háztartási helyiség, egy kamra, illetve ahol lehet, oldjuk meg kulturáltan a tárolást.

Szerencsére hat helyiségnek vannak ablakai, illetve az összenyitás során vannak felesleges duplikációk, amelyeket érdemes lenne megszüntetni, és ezeknek a részeknek új funkciót adni! Biztosan nincs szükségünk két konyhára, két előszobára, két apró, kézmosó nélküli vécére, és két, szintén minimális méretekkel rendelkező fürdőre. Szintén szerencsétlen adottsága lenne az összenyitott lakásnak, ha a középső hatalmas közlekedő megmaradna, illetve a konyhánkat egy hálószobával tudnánk mindössze egybenyitni.

Helyette én ezt javasolnám:

alap_4

A poszt írása közben érkeztek képek a már előkészített lakásról:

WP_20150906_11_05_59_Pro

Eltűnt a közlekedő fala, és az ajtó szemben a másik lakás felé vezet!

WP_20150906_11_06_28_Pro

Jól látszanak a burkolatok: nincs mit tenni, fel kell szedni az egészet, aljzatkiegyenlítés, és mehet egybe a szoba és a közlekedő egy középáras laminálttal. Jó lenne megmenteni a fa padlót és a közlekedőben pótolni, de lehet, hogy többe kerülne!

WP_20150906_11_06_52_Pro

A konyha széles bejárattal kapcsolódik a közösségi térhez. A bejáratnál lehet burkolatot váltani, a konyhába kerüljön járólap. Esetleg jó minőségű linóleum (ami nem PVC!).

WP_20150906_11_07_06_Pro

Ha a gyerekek még kicsik, akkor bátran rakjuk őket egy szobába, és inkább az étkezőben alakítsunk ki számukra játszóhelyet – egyfajta családi szobát, úgyis ott fognak leginkább tartózkodni!

kedvenc

forrás: Kedvenc Otthon

feeea01d50093f1daadf2f68c3caf37e

double-kids-room-695x556

700_summerhouse-kids-room-3

571afc4bfbbc711b201dc7d0fef75d05

7a83f036f72c620d3a7a76d9ef1215c6

Közben kaptam képeket az elkészült gyerekszobáról, ami bizony felülmúlja az elképzeléseimet!

wp_20150902_17_50_20_pro

WP_20150902_17_49_53_Pro

WP_20150902_17_49_36_Pro

A felnőtteknek pedig ebben a változatban megmarad a jobb oldali nagy, erkélyes nappali, ami a társalgó funkcióhoz nagyon is kényelmes lesz: lábtartós kanapé, egy fotel, médiatároló, könyvespolcok alkothatják a nappali berendezését. Az alvószobák kerüljenek a bal oldali lakásba, az erkélyes lehet a szülőké, a kisebb szoba pedig a gyerekek hálója. A konyhából alakítsunk ki dolgozót, vagy akár vendégszobát.

Mivel a kérdés elsősorban a konyha és nappali részre irányult, ezért vegyük ezt részleteiben is nagyító alá!

SFDA5110927F7D04079A8D8F3CA2A1321AC

SFDCBE8991EDE124E0AA1C4E6B21A87C63B

SFDDE0A80C2D63C4768B52DC193909946BC

SFD4C7F94C15D5447E78D2D3830EFA2618D

SFDEF38A4527E6347BDA8FAFF727DF3F753

SFD278AA7E29B61437DA65D282956E9E0C7

közösségi_before

Ilyen volt…

Tehát ezen az oldalon van egy pici fürdő, egy pici vécé, egy kellemes nappali, és a konyhával és a közlekedővel egybenyitott szoba. A közösségi helyiségek újraszabása mellett figyeljünk a mellékesekre is! A konyhának nincs szüksége külön folyosóról nyíló bejáratra, hanem közelítsük meg az étkezőn keresztül. Ezzel is két legyet üthetünk egy csapásra: lesz egy jó kamránk (viszont a szellőzést a vécéstrangról szüntessük meg!), a konyha bútorozásához pedig jelentős területet nyerünk azzal, ha csak egy ajtó marad. A fürdőt és a vécét nyissuk egybe, mivel két fürdőnk lesz vécével, nem szükséges külön vécé, így lényegesen komfortosabb helyiséget kapunk.

közösségi1

A tulaj ilyennek tervezte!

A tulaj ilyennek tervezte!

Ha egy bejárat marad, akkor viszont lényegesen jobbak a lehetőségeink!

ikea_1

Gyakorlatilag egy 3,4×2,1 méteres helyiséget rendezhetünk be. A régi ajtó helyére kerülhet a hűtő, mellette egy 60 centis fiókos elem, 80 széles mosogatóelem, mosogatógép, sarokelem, utána villany tűzhely + indukciós főzőlap (bye-bye gázművek!), majd egy hatvan centis fiókos elem zárja a sort. Természetesen alul csak fiókos elemeket használunk, a sarkon forgótárcsás sarokszekrényt.

Felül plafonig tervezzük az elemeket, építsük be a mikrót, a tűzhely felett szekrényben legyen elszívó. Az ablak előtti részen, vagy az étkező felőli sarokban elférhet egy tárolóelem, vagy akár a kerekeken guruló alkalmi étkezőhely is. Ez a kialakítás megfelel a konyhai ergonómiai előírásoknak és megfelelően kihasználja a kis teret.

ikea_1_3d

ikea_1_3d_2

Ha vidéken élünk, ráadásul a panelkonyhánkban van egy-két kiugró falrész, fűtéscsövek, gázcső, vizesstrang, azt ajánlom, hogy egy IKEA tervrajzzal a kezünkben keressünk meg egy helyi jó asztalosműhelyt, és gyártassuk le a konyhát egyedileg! Így kezelni tudjuk a műszaki adottságokat, és várhatóan anyagilag is jobban járunk, mert azért szállítással és beszereléssel (megéri!) valószínűleg legalább ott tartanánk az IKEA-val is. Egy hasonló konyhát oldott meg Viki kiválóan, ott is lehet inspirálódni!

asztal

esti

Hogyan oldanám meg a lakás másik felét?

  • A másik nappaliból bútorokkal, vagy gipszkarton falakkal gardróbot választanék le. Ez a szoba lehet első körben a szülők hálója, később az egyik fiú szobája – ekkor már biztosan leválasztanék egy gardróbszobát. A kisszoba nem változik, az lesz kezdetben a gyerekszoba, később az egyik kisfiú szobája marad.
  • A konyha dolgozószoba maradhat, vagy éppen vasaló, teregető, egy kinyitható vendégággyal, de a verebek az csipogják, hogy harmadik gyerek sem kizárt!
  • A fürdőt és a vécét is egybenyitjuk, a bejárati részt pedig háztartási helyiséggel tudjuk hasznosítani – a gépeket takarjuk ütős függönnyel. További lehetőség, hogy a két alaprajz összegyúrásával csinálunk egy hatalmas családi fürdő-vécé-háztartási helyiséget (pl. zuhanykáddal) – valószínűleg az egész ház összefutna, hogy lehet ilyen teremnek beillő fürdő a panelben!
alap7

Teljesen egybenyitott fürdővel

alap6

A fürdő-vécét nyitjuk egybe, a bejárati ajtó helyére tesszük a mosást és szárítást.

11-ways-to-use-space-under-stairs-3

51e7fe8b74c5b6307e0000ab._w.540_s.fit_

eclectic-utility-room

washer dryer behind curtain hidden hide laundry

009 - Open2view ID264948 - 8 Dale Avenue_ Safety Beach

Vagyis minimális változásokkal a lakás akár a gyerekek kirepülésééig megfelelő maradhat!

3d

 

Ha kevés a pénzünk, hogy ezt így egyben átalakítsuk, akkor a tervekkel a fejünkben haladjunk helyiségenként, pl. kezdjük a közösségi helyiségekkel, alaprajz kialakítása, burkolás semleges laminált parkettával. A konyha bebútorozása. Aztán következzen a fürdő. Közben simán lakhatunk a másik lakás két szobájában, az ottani fürdő, a konyha átalakítása valójában egy másik történet!

Végül milyen legyen a stílus?

Tegyünk le egyszerű alapokat, majd lassanként alakítgassuk az otthonunkat ízlésünk szerint. Azt gondolom, ha jók az alapok (terek, térkapcsolatok, burkolatok), akkor a stílus és színek már adják magukat. A berendezésnél  tudni kell, hogy amikor a gyerekek külön szobákba kerülnek, már nem lesz külön nappali, tehát az étkező, a társalgó is abba a szobába kerül, ami egyben többirányú közlekedő is, és akkor bizony a közösségi terekben szűkös lesz a hely! Kis lábtartós kanapé, puffok, lábtartó fér el, kisebb étkezőasztallal. Tehát kevés és kisméretű bútorral tervezzünk. A hálók végig kényelmesek maradnak, és ha jól alakítják a tárolást is, kényelmesen el lehet férni.

Azért nem írok konkrét berendezési javaslatot, mert az személyes. Mert ezek a szobák valójában adják az elhelyezési lehetőségeket. Ha az a kérdésünk, hogy milyen színeket, stílust válasszunk, akkor egy fényképezővel vessük be magunkat az IKEA-ba egy napra (akár mindkét áruházba), csináljunk rengeteg fotót, arról, ami tetszik mert nagyon jó ötleteket lehet meríteni a kész szobákból. Hozzunk katalógust, abban is post-it beragasztásával jelöljük a kedvenceket. Böngésszünk a neten svéd ingatlanos oldalakat vagy egyéb olyan oldalakat, amelyek egyszerű, kicsi tereket is jól rendeznek be. Csináljuk bevásárlólistát, döntsük el, mi mikor lesz esedékes.

Túlságosan nem színezném most a szobákat, mert gyerekekkel az élet úgyis színes, a napi használati tárgyak, könyvek, rajzok éppen elég életet visznek majd a lakásba. Szóval azt a lakberendezői tébolyt, hogy akkor legyen lilás a háló, kék a gyerekszoba és zöldes a nappali, én kerülném. Azt még inkább, hogy mondjuk a türkiz vonuljon végig a téren, egy perc alatt lehet megunni, fárasztó, erőltetett.

Néhány skandináv inspirációs kép (forrás: Alvhem, Stadshem):

Nappali-étkező:

SFD6949B77B1A524DAEB26F6DBF5D055F3B

SFDA28DECD3FF45408AB64DD208F6466413

SFD14C1A6A6AE374A91A95207F03BE43182

 

20144_cols13u_01_PE362760

boligliv

SFD7D136D0044B947F780B8EC2BD8444FAA

SFD80ABFC30855F4456BF3E09CDBFF54664

SFDD2DE2AB979C74A758C20F774856C44CB

SFDD699A56990854D0F88AA5C347281A63D

SFDE4DB6C921A1C43638A29B04CE12198FE

Háló:

SFD464184540DA34F05B06675864B6D5E54

SFD8661F354314A409A82C238C4AAA4EF04

SFD5E6B3EBA12514B9C958D6B53B1B0FB3B

SFD91697863165349BFBB6CBB7707DFC3F1

SFDF595A50139D942B78328AB30DE269A2D

Előszoba:

SFD6BA7347234B14BD3BE57ED5224567F62

SFD87E20127A0F84361816061306EB4E5F3

SFDEFDC222D5E3E449299FE948C1A0FEA70

Vennék-e két panellakást, hogy abból legyen tágas családi otthonunk? A kezdő alaprajzot látva azt mondtam: semmi esetre sem. De most úgy gondolom: van ebben fantázia!

Hogy aztán Krisztináék tényleg 15 évig itt maradnak-e, az egy jó kérdés. Mert ha miénk a háztömb legjobb lakása, sőt akár azt is elmondhatjuk, hogy egy kivételes méretű, korszerű beosztású lakásunk van a belvárosban, akkor akár tovább is léphetünk!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!