Előre szólok: ez itt nem egy olyan poszt lesz, hogy ilyen volt…

meg hogy feldobjuk, vettünk egy ilyet:

És mivel minket négyünket csak az éltet, hogy a lakás csillogjon-villogjon, olyan legyen, mint a legjobb újságban, vagyis anyuka jó posztokat tudjon írni az anyagból, ezért nekiugrottunk, egy kis festék, pár varázsszó, és hétfőn már ez állt a helyén:

És persze a vacak kis tálaló is szinte felismerhetetlen mértékben átalakult!

Aki régebben kezdte olvasni a blogot, az tudja, hogy a Bonanza 2013 novembere óta pihent a pincében. Közben a konyha-étkező folyamatosan alakult: a konyhában garanciális ajtócsere volt az alsó elemeken, az újak merész választással rozsdamentes acél ajtók a vidéki stílusú törtfehér felsők mellé. (Mindenkit  megnyugtatok: jók együtt, főleg nekünk, akik nem szeretnénk vidéki stílusú otthont. A keverés pedig pont kellemes hangulatot ad.) Még jövőidő, de a rémes falszín eltűnik az egész térből, és a helyiség majdnem teljesen hófehér lesz.

A fehér konyha, fém ajtók témához is jól jött, az angolos csavarra pedig mindig nyitottak vagyunk, így az étkező főfalára kerülő tapéta is fiókban várja már jobb sorsát tavaly február óta. A teáskannák csillogó fém színűek.

Ezek a részletek véglegesítették a tálaló színeit: a fehér mindig fix volt, ehhez jött a szürke. Először Annie Sloan festékben gondolkodtam, de a szürkék nem tetszettek ide (az egyik barnás, a másik kékes, ide meg igazi világos szürke kellett). Ráadásul drága. Nálunk a férjem fest, neki az olyan szövegek, hogy nem kell csiszolni, csak “fessük durr bele” nem jönnek be. Azt is könnyű volt kiszámolni, hogy minden festési művelet három műveletsorból áll: azaz alapozunk (ez az Annie Sloannál az első réteg), aztán jön a két réteg festék (az Annie Sloannál a második a viaszolás). Tehát munka szempontjából pont ott vagyunk. Viasszal kezelni kicsit ismeretlenebb folyamat, mint festeni, a viaszról hallottam már rosszat bőven, miszerint hetekig nem lehet használni a bútort, nem feltétlenül ad ellenálló felületet, ami konyhában nem szerencsés semmiképpen. Az AS remek antikoláshoz, de itt nem akartunk “antikolni”,  így végleg semmi nem indokolta a speciális és azért drágább festéket.

Hogyan történt a felújítás? Mert ami késik, az nem múlik:)

Elsőként az Uram javította a szerkezetet (mint kiderült, volt durvább probléma is, mint amit már a vásárláskor látott), azaz cserélni kellett az egyik fiók belsejét, eligazítani felületi hibákat. Majd enyhén csiszolta, aztán Otex fehér alapozóval alapozta (hengerrel). Most már nem fehérrel alapoznám, hanem a festék saját színével, mert ez történt az asztalommal:

Tehát ha bútort festetek (vagy éppen festettek), akkor csak színkóddal kevert színnel tegyétek, mert akkor lehet javítani később. Egy fokkal szerencsésebb, ha olyan a bútor, hogy jól áll neki a szélen visszacsiszolás, akkor már le van koptatva alapból:)

Utána következett két réteg Trinát selyemfényű zománc, fehér, illetve szürke színekben (szintén hengerrel). Pont ennyi fazonírozásra vágytam, ez nem egy kiváló bútor, festve sem lesz az, de kellemes még lehet.

És a kevesebb mindig több. Meg amúgy is: mi van ha nem áll majd mindig itt, mi van, ha egyszer majd más stílusú konyhát szeretnék? Ez így sok helyre besimul. Szerintem általában válasszunk olyan bútort, ami besimul. Fárasztó egy nagyon karakteres darabhoz alakítani a teljes berendezést. Ám akinél semlegesebb a környezet, mint nálunk a téglaszínű járólapos, ráadásul kissé sötét konyha, az persze menjen pimaszul merész irányba – narancs? türkiz? koromfekete? -, ha Bonanzát újít fel, mert ez pont alkalmas darab az ilyesmire.

Kb. két hétig csak darabokban láttam a nagy művet, ahogy szétterítve száradt a pincében az egyes munkafázisok után, aztán Tomi összerakta és jött az igazság pillanata. Ez keserű pillanat volt. A fiókok iszonyúan álltak a helyükön! Kiderült, hogy történhetett egy nagyobb fusizás az előző tulajdonosnál, a felső két kisebb fiók helye a széleken talán egy centivel is eltért magasságban egymástól. Teljesen szét kellett szedni az alsó elem tetejét, vágni, ragasztani, javítani. De aztán a névnapomon arra jöttem haza, hogy a helyén állt:

Nincsen még kész, mert a felső elemen sk. üveges ajtók lesznek (nyitott felső és alsó polc, de a két középső ajtóval). Az ajtó még nem készült el, majd 2018-ban mesélek! És akkor majd a rápakolt dolgok is változnak: itt fogjuk tartani az ünneplős étkészletet és a szép poharakat. A felső polcon pedig fehér teáskannákat.

De ami van, avval boldogok vagyunk!

Persze a fantáziátokra bízom, mennyivel szebb lesz hófehér falak előtt, hozzáillő lámpákkal, függönnyel! Az asztal is majd kap egy kisebb fazonigazítást, fehérek lesznek a lábai és a keret(?), a lap marad fa. Az mindent kibír. Terítővel pedig ha nem akarom, nem is látszik. A lentinél szebb lesz, mert nem ilyen bénák a lábai, meg nem vörös, meg nem antikolunk, de a színelosztást ilyennek képzeljétek. Hozzá a férjem nagymamájának tucatszékei, fehérre festett farészekkel és szürke kárpittal.

A festés-tapétázás nem vész a távoli jövőbe, mert barátunk jön (aki amúgy remek festőművész, csak manapság művészeti alkotások helyett kutyusos tucatképekért divat rajongani, ezért a festőművész szobát fest és tapétáz…), szóval ki van jelölve a júniusi hét, mikor a gyerekek a nagyszülőknél, a konyha és a hálónk pedig új ruhát kap! (És akkor csak a konyhában kell még pultot cserélni, és a konyha pipa!)

Tessék drukkolni:)