Van az úgy, hogy megnézünk egy házat, elsőre nem is annyira tetszik, aztán valahogy bemászik a tudatunkba, és motoszkál. Mint nekem ez a ház.
Mert a családot már megfertőztem a házmániával. Na jó, azt még nem élvezik eléggé, mikor a séta lényege az izgalmas régi villák keresése hangulatos utcákon, ellenben a Nagyratörő tervek c. műsort totális lelkesedéssel követték a tévében.
Egy-egy epizód után aztán kórusban követelte a két gyerek: költözzünk már új lakásba anya, és mi is csináljuk meg így. A férjem pedig időről időre elmondja, hogy egy földszintes házat szeretne, olyan amerikai típusút. (Nála még nem jött el a downsizing és fenntartható életre törekvés időszaka.)
Például először csak azt láttam ezeken a képeken, ami nem tetszik:
A térrendezés – nagy közösségi tér – , a földszintes házban az emelt mennyezet (normál belmagasság és födém nélküli kialakítás – biztos szuper szigeteléssel), a csodás fapadló miatt viszont újra és újra megnéztem a lakásbemutatót. Úgyhogy előbukkantak az egyre vonzóbb részletek:
Klassz. A fehér, kicsit régiesebb bútor, az ipari pult, oszlop, bárszékek, a már-már glamouros mozaik, a hatalmas hűtő.
Egyszerű és barátságos előszoba. Kicsit kopár, de ne felejtsük el, az amerikaiak nem használják az ilyen helyiségeket. A garázson keresztül járnak be. Én azért tudnék mit kezdeni ezzel is.
Gyereksarok a nappaliban, legjobb ötlet. Még akkor is, ha valaha azt gondoltuk, nehogy már! Ha mondjuk nem a kandalló mellett lenne, és a polcok mind a gyerekcuccok tárolását szolgálnák, kicsit életszerűbb lenne. A színek szerint rendezett ceruzák pedig… A stylistnak is meg kell dolgozni a pénzéért.
Bár minden amerikai lakásműsornál döbbenten nézek, mikor a nagy, világos, elegáns házban valamiért az alagsorban – ami sokszor éppen egy pince – rendezik be a családi szobát (értsd ott a tévé), a gyerekek játszószobáját. De ha van kamasz gyereked kiterjedt baráti körrel, sport / zenei ambíciókkal bíró családtagod, akkor bizonyos funkciókat szívesen leköltöztetnénk egy jól hangszigetelt, jól elkülönülő “klubszobába”. Akár a pincébe is. Itt persze van:
Ha a közösségi terek tetszettek, akkor szerintem a magánszekció még jobban fog! Itt van mindjárt a dolgozószoba. Mi ugyan nem festünk, sőt kreatív hobbink sincs (a férjem asztalosműhelye Amerikában a garázsban lenne), de egy ilyen nyugalmas, világos, inspiráló helyiséget mindketten elfogadnánk! Én talán kicsit könyvtárasabbra venném a figurát, beszavaznék egy olvasósarkot – fotel helyett kényelmes kanapéval (ott a hátsó ablaknál – ha kicsit ledőlnénk munka közben…) – , de igazából két méretes íróasztal kellene, sok fiók, kényelmes és esztétikus irodai székek, és polcok mindenütt.
A hálószobák pedig egyenesen brilliánsak, szerintem. Nézzük elsőként a szülői hálót. Ami persze nem egy magányos hálószoba, mert arrafelé a lakosztály a divat, fürdővel, gardróbszobával:
Nem biztos, hogy pont a hálóhoz ilyen ajtót választanék, de a stílus tetszik, és mondjuk egy folyosó lezárására jó megoldás!
Mi az, amit kérnénk?
Mi az, amit nem?
Mi kérnénk pluszban?
A fürdőt azt hiszem változtatás nélkül átvennénk. Zuhanypártiak vagyunk, a saját fürdőnkbe nem kérnénk kádat, a férjem azon az évi két alkalmon simán használhatná a gyerekekét.
Ehhez a gardróbhoz még fel kellene nőnünk, de vállalnánk a feladatot. Egyrészt be kellene szereznünk a jelenlegi ruhamennyiség jó tripláját. Viszont nem csak barnát vásárolnánk, hogy menjen a dizájnhoz, mint itt:)
És végül: igazából a gyerekszobák győztek meg, hogy bizony, szeretem ezt a házat. A két gyerekünk hat és nyolc évesek lesznek. A sok szörnyeteges kislány / kisfiú szoba helyett ez a stílus jön be már nekik is, és ez ki is tartana a középiskolás évekig. Persze, kerülne ez-az a falra, de alapvetően nagyon is szeretnék! Ami nem mellékes, hogy én is…
Ha még mindig nem győztem meg valakit, akkor talán egy ilyen terasz a ház körül mégiscsak a pozitív irányba billenti a mérleget.
Egyébként nem hiszem, hogy fogunk építkezni, erre semmi esély, remény, realitás. De legalább látjuk mi lenne az irány!
Forrás: homeadore és homedsgn
