Van az úgy, hogy megnézünk egy házat, elsőre nem is annyira tetszik, aztán valahogy bemászik a tudatunkba, és motoszkál. Mint nekem ez a ház.
Mert a családot már megfertőztem a házmániával. Na jó, azt még nem élvezik eléggé, mikor a séta lényege az izgalmas régi villák keresése hangulatos utcákon, ellenben a Nagyratörő tervek c. műsort totális lelkesedéssel követték a tévében.
Egy-egy epizód után aztán kórusban követelte a két gyerek: költözzünk már új lakásba anya, és mi is csináljuk meg így. A férjem pedig időről időre elmondja, hogy egy földszintes házat szeretne, olyan amerikai típusút. (Nála még nem jött el a downsizing és fenntartható életre törekvés időszaka.)
Például először csak azt láttam ezeken a képeken, ami nem tetszik:
- padok az étkezőben,
- a csöppet sem alkalmas lámpák az asztal fölött,
- az étkező elhelyezkedése nem ideális, én valami világosabbra, nyitottabbra vágynék, lásd egyéb házak, egyéb megoldásai:
- fotelek karfa nélkül,
- állatbőr a földön,
- belátni a kanapéról a mosogatóba.
A térrendezés – nagy közösségi tér – , a földszintes házban az emelt mennyezet (normál belmagasság és födém nélküli kialakítás – biztos szuper szigeteléssel), a csodás fapadló miatt viszont újra és újra megnéztem a lakásbemutatót. Úgyhogy előbukkantak az egyre vonzóbb részletek:
![006-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living](https://lakjunkjol.blogcdn.p3k.hu/files/2014/01/006-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living-600x400.jpg)
Klassz. A fehér, kicsit régiesebb bútor, az ipari pult, oszlop, bárszékek, a már-már glamouros mozaik, a hatalmas hűtő.
![Mill-Valley-01](https://lakjunkjol.blogcdn.p3k.hu/files/2014/01/Mill-Valley-01-400x600.jpg)
Egyszerű és barátságos előszoba. Kicsit kopár, de ne felejtsük el, az amerikaiak nem használják az ilyen helyiségeket. A garázson keresztül járnak be. Én azért tudnék mit kezdeni ezzel is.
![005-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living](https://lakjunkjol.blogcdn.p3k.hu/files/2014/01/005-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living-400x600.jpg)
Gyereksarok a nappaliban, legjobb ötlet. Még akkor is, ha valaha azt gondoltuk, nehogy már! Ha mondjuk nem a kandalló mellett lenne, és a polcok mind a gyerekcuccok tárolását szolgálnák, kicsit életszerűbb lenne. A színek szerint rendezett ceruzák pedig… A stylistnak is meg kell dolgozni a pénzéért.
Bár minden amerikai lakásműsornál döbbenten nézek, mikor a nagy, világos, elegáns házban valamiért az alagsorban – ami sokszor éppen egy pince – rendezik be a családi szobát (értsd ott a tévé), a gyerekek játszószobáját. De ha van kamasz gyereked kiterjedt baráti körrel, sport / zenei ambíciókkal bíró családtagod, akkor bizonyos funkciókat szívesen leköltöztetnénk egy jól hangszigetelt, jól elkülönülő “klubszobába”. Akár a pincébe is. Itt persze van:
Ha a közösségi terek tetszettek, akkor szerintem a magánszekció még jobban fog! Itt van mindjárt a dolgozószoba. Mi ugyan nem festünk, sőt kreatív hobbink sincs (a férjem asztalosműhelye Amerikában a garázsban lenne), de egy ilyen nyugalmas, világos, inspiráló helyiséget mindketten elfogadnánk! Én talán kicsit könyvtárasabbra venném a figurát, beszavaznék egy olvasósarkot – fotel helyett kényelmes kanapéval (ott a hátsó ablaknál – ha kicsit ledőlnénk munka közben…) – , de igazából két méretes íróasztal kellene, sok fiók, kényelmes és esztétikus irodai székek, és polcok mindenütt.
A hálószobák pedig egyenesen brilliánsak, szerintem. Nézzük elsőként a szülői hálót. Ami persze nem egy magányos hálószoba, mert arrafelé a lakosztály a divat, fürdővel, gardróbszobával:
![011-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living](https://lakjunkjol.blogcdn.p3k.hu/files/2014/01/011-mill-valley-house-interior-artistic-designs-living-430x600.jpg)
Nem biztos, hogy pont a hálóhoz ilyen ajtót választanék, de a stílus tetszik, és mondjuk egy folyosó lezárására jó megoldás!
Mi az, amit kérnénk?
- A két ablak közé rakott ágyat,
- a fapadlót,
- a világos, kertre néző helyiséget.
Mi az, amit nem?
- A magasban árválkodó olvasólámpákat.
- A nem túl funkcionális éjjeliszekrényeket.
- A nekem nem éppen hálóba való dekorációt.
- A szőrpárnákat.
Mi kérnénk pluszban?
- Ablak helyett ajtót a kertbe.
- Magas, puha fejtámlát.
- Szőnyeget az ágy köré.
A fürdőt azt hiszem változtatás nélkül átvennénk. Zuhanypártiak vagyunk, a saját fürdőnkbe nem kérnénk kádat, a férjem azon az évi két alkalmon simán használhatná a gyerekekét.
Ehhez a gardróbhoz még fel kellene nőnünk, de vállalnánk a feladatot. Egyrészt be kellene szereznünk a jelenlegi ruhamennyiség jó tripláját. Viszont nem csak barnát vásárolnánk, hogy menjen a dizájnhoz, mint itt:)
És végül: igazából a gyerekszobák győztek meg, hogy bizony, szeretem ezt a házat. A két gyerekünk hat és nyolc évesek lesznek. A sok szörnyeteges kislány / kisfiú szoba helyett ez a stílus jön be már nekik is, és ez ki is tartana a középiskolás évekig. Persze, kerülne ez-az a falra, de alapvetően nagyon is szeretnék! Ami nem mellékes, hogy én is…
Ha még mindig nem győztem meg valakit, akkor talán egy ilyen terasz a ház körül mégiscsak a pozitív irányba billenti a mérleget.
Egyébként nem hiszem, hogy fogunk építkezni, erre semmi esély, remény, realitás. De legalább látjuk mi lenne az irány!
Forrás: homeadore és homedsgn
Mi két erkélyajtó között alszunk, de mondasz valamit, mert a következő berendezésnél áthelyezzük az ágyat:)
Szinte mindennel egyetértek, szuper ez a ház!
2 dolog tűnt fel, ami engem nagyon zavarna: nem vagyok megszállott feng-shui hívő, nem aszerint rendezem be a tereket, ahol élek, nem is ismerem a rendszert teljesen, de néhány “szabályuk”, amelyekbe itt-ott már belefutottam, józan paraszti ésszel is tök logikusnak tűnik, és ennél a háznál nem teljesül:
1) hálószobában a feng-shui szerint nagyon nem jó, ha az ágy mögött van ablak vagy ajtó, mert nem látsz rá az ágyból és tudatalatt, ösztönszinten ez bizonytalanság érzést kelt, hogy miközben pihensz, “hátulról érhet támadás”
2) a látszó gerendák a plafonon szintén elég rossz érzést tudnak kelteni, ha fekszel alatta, mintha kettévágnának, vagy ilyesmi.
Más kifogásom nincs, amiket te is írtál, azokkal egyetértek nagyjából. 🙂