“Számomra Jézus Krisztus egyik legszebb, irányt adó kijelentése az Evangéliumból: „Azt szeretném, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen, és örömötök teljes legyen”. Nagyon tetszik ez az isteni vallomás. Végül is minden szülő ugyanezt szeretné: a gyermekeit boldognak látni. Teremtő Istenünk szeretné megosztani velünk a maga örömét, boldogságát. Igen, e földi létünk kiteljesedése az, hogy a jó Isten által felkínált örömök után nyújtsuk a kezünket, és a gonosz lélek mulandó örömeit elutasítsuk. De melyek Isten örömei? A teremtés, az alkotás, a bölcsesség, a jóság, az életadás öröméről, és a többi tiszta boldogságról, amelyeket Teremtőnk nagylelkűen meg akar velünk osztani. Pompeo Batoni A Szent Család c. festménye számomra a létezés öröméről szól.
A képen József csak egy mellékes szereplő, a tekintet mégis egyből ráirányul: félretéve a könyvet, a bölcsesség szimbólumát, gyönyörködik a valóságos csodában, a családjában. Szinte a képen kívül van, sötét tónusokkal festve. A Szent Család védelmezője merengve szemléli Máriát és a kis Jézust. Arcán ott ragyog az öröm, hogy benne lehet Isten szép tervében.
A nyáron többször is kiültem a nagy diófa alá, és csak úgy gyönyörködtem a játszó, kacagó gyermekeinkben. Eltöltött a létezés tiszta öröme. Jó lenni, szemlélni szeretteinket, akik szimpla létükkel, örömmel, fénnyel töltik el szívünket. Nem tesznek, mondanak, vagy adnak semmit, csak egyszerűen vannak, s mégis boldog vagy, hogy te magad is ott létezhetsz mellettük!
Rohanó, kapkodó világunkban kissé irigykedve gondolok vissza Caravaggio korára, amikor a barokk mesterei időt és munkát nem kímélő aprólékos gonddal festették meg műveiket. Amikor a lassabban pergő mindennapokban egy férj, egy édesapa jobban ráért gyönyörködve belefeledkezni szerettei szép vonásaiba.”
Böjte Csaba (forrás: Képmás)
A kis Jézus aranyalma,
boldogságos Szűz az Anyja,
két kezével ápolja,
lábaival ringatja.
Ó, te dudás, mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás.
Verjed, verjed citerád,
Zengj Jézusnak szép nótát.
