Lakjunk jól!

Gyerekszoba: a végső tervek

A gyerekszoba áttervezésekor három dolog volt bizonyos:
  1. amit lehet megtartunk a berendezésből,
  2. a színek mindenképpen változnak,
  3. kell íróasztal.

A színeknél azt is tudtuk, hogy hideg és fiús színeket választunk a régi narancsos dizájn helyett, mert hosszútávon ez fiúszoba lesz. És mindenképpen akartunk egy karakteres tapétát a bejárattal szemközti falra, mégpedig csíkosat. Aztán a Diegoban megláttam egyet, és nem is kerestünk tovább. Jó minőség, vidám színek, elfogadható ár. Kisebb utánajárással sikerült is megvenni, mivel tavasszal kivonták a forgalomból.

Tehát adott volt a tapéta, a zöld-kék-szürke-fehér színek, ezért ehhez a lányos oldalra tiszta hófehéret terveztünk, a főfalra a két ablakkal pedig egy kellemes középszürkét.
A fiúoldal hamar össze is állt, új beszerzés csak az íróasztal volt (itt és itt), plusz a forgószék és a Lack polc. Az interneten talált szőnyeg tökéletes lenne ehhez a berendezéshez, a megvásárlásához már csak két dolog hiányzik: a pénz és egy beszerzési hely.

 

A lányos oldalnak egyrészt illeszkednie kellett a fentiekhez, de azért úgy, hogy ötéves tulajdonosa ne megtűrt vendégként érezze magát az elkövetkező négy évben a szobában. Nem kell mindig sokat variálni! Mi lehetne szebb egy kislánynak, mint a fehér, amit kiegészít néhány rózsaszín, lilás dekoráció?

A lányoldalon szinte minden hiányzott: nem volt ágy, szőnyeg, baldachin, kellett még tárolórész, a meglévő, pelenkázóból kialakított kisasztal pedig a végét járta.

Rájöttünk, hogy szőnyegből úgyis csak egy fér a szobába, ágyhoz alapanyag rengeteg van a pincében, kisasztal is nyerhető a meglévők festésével, átalakításával, illetve a nappali könyvespolcai közül is felköltözhet a gyerekszobába egy keskeny elem.

A beszerzés végül nagyon szerény maradt: egy 1990 forintos baldachin, illetve az egyedi méretű ágyhoz (160×90 centi) egy méretre szabott új matrac. Azért néhány kosárkát még találtam a JYSK leárazáson, volt otthon egy remek  lila takaró, az egyre szebb saját rajzokhoz pedig néhány új filléres képkeretet vettem az IKEA-ban.

A végeredménnyel folytatjuk!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!