Hatalmas divat a régi bútorok felhasználása a lakberendezésben.

Nem azokra – a sokszor múzeumszerű – lakásokra gondolok, ahol minden berendezési elem tökéletesen felújított és feltehetően komoly értéket képvisel.

 

Még csak nem is a másik menő megoldásra, a shabby chic, vagy vintage stílusra, ahol szinte minden tárgy régi, vagy régiesített, koptatott és bájos.

Tetszik!

 

Talán. Vagy a deszkázott fal, vagy a komód, vagy a fonott kosár. Együtt sok.

Ezek nekem már soknak tűnnek.

 

Engem az izgat, de nagyon, hogyan lehetne a mai bútorok közé (például jópofa mai tömegárú mellé) néhány régit is beemelni, úgy, hogy az legyen a helyiség fókuszpontja, de legalábbis egy más perspektívába helyezze a szoba hangulatát?

 

Az arányokat – mennyi a régi, mennyi az új, illetve veszünk-e olyan új berendezési elemeket, amik ugyan újak, de jó minőségben és nem ízléstelenül “másolják” az antik / régi darabokat – több dolog határozhatja meg: a pénztárcánk (a régi bútor általában inkább drága), a leleményességünk (mégis találunk remek régi darabokat olcsón), illetve elsősorban az ízlésünk, hogy a régit akarjuk néhány mai “dizájndarabbal” fűszerezni, vagy a mai berendezést bolondítanánk inkább meg egy-egy mívesebb tárggyal?

 

Amink van: néhány kép antik keretben és témával a nagyszülőktől (na persze semmi értékes, csak éppen hangulatos). És a pince tömve a 60-as, 70-es évekből itt maradt bútorokkal. És van egy értéktelen, rossz állapotban lévő, de sok lehetőséget rejtő régi ruhásszekrény. A nagy fejtörést számomra az okozza, hogyan lehetne ezeket a bútorokat felújítani, és újra használni?

Amiket régóta szeretnék:

Első helyen egy tálaló áll, aminek a helye is megvan a konyha-étkezőben. Nem dísz lenne, használnánk. Valami ilyesmire gondolok:

Ez új, de fehérre lazúrozva, méhviasszal jöhetne, mert pont ezt méretet és kialakítást keresem.

A Thonet családból is örömmel befogadnánk néhány kedves, régi darabot:

 

Nagyi-fotel, ami igazából art deco. Rettenetes még kimondani is, de volt, kettő, a nagymamámé, és kidobtuk, ahelyett, hogy felújítottuk volna. Álljon itt mentségül, hogy kb. 25 éves voltam akkortájt.

Kényelmes és használható kanapé:

Egy kerek étkezőasztal. Már találtam is, de a Balatonon volt, nem volt megfelelő autó, otthagytuk. Hátha egyszer még az enyém lesz:

Valami ilyesmi.

Régi ajtó. Egy keskenyebb, teli fa változat, amiből előszobafal lenne:

Egy szép keleti szőnyeg, amihez aztán össze lehet rakni a szoba kiegészítő színeit:

Amitől igazából tartok az antik / régi bútorok esetében, hogy a régiség a használat rovására megy. Nem szívesen élnénk együtt olyan darabokkal, amik recsegnek használatkor, nyikorog az ajtó, akad a fiók.

Evvel együtt biztos nem tudnék ellenállni, ha szembejönnének:

Az MCD, azaz midcentury design pompás darabja a fotel.

Ilyen is volt. A Pacsirta. És anyukám kidobta. Jaj!!!

 

Ha megtalálnám őket, biztosan próbálnám kontrasztosan modern környezetbe helyezni. Mert a kevesebb több, és a skanzen / múzeum hangulat / lomis paradicsom nem az, amire vágyunk. Sőt, francia-provanszi / angol / toszkán remake környezetet sem szeretnék. Viszont azokat a lakásokat, ahol az árcédula még szinte ott lóg minden berendezésen, nem otthonosnak, hanem (unalmas) bemutatóteremnek látom.

Ha van egy-két jó darabotok otthon, ami feldobja a lakást, küldjétek a fotókat ide!

Képek forrása: pinterest, myscandinavian home blog