Lassan hat éve lakunk a házunkban, de eddig csak a mindenképpen szükséges gépészeti és belső felújítást tudtuk elvégezni, illetve az egész felső szintet át kellett szabni, mert az eredetileg kétszintes ház két lakásra volt osztva, elég szerencsétlen módon.
A gyenge építőanyagok (B30-as tégla, szigetelés nélkül), a növekvő számlák, a nyári hőség és a ház egyre romló külseje mostanra halaszthatatlanná tette a külső felújítást. Tehát szigetelünk. Először azt döntöttük el, hogy mivel, aztán azt, hogy milyen vastagon és végül csak a kellemes része maradt a projektnek: milyen színeket használjunk?
Mivel?
Rockwool kétrétegű kőzetgyapottal akartunk szigetelni, de ez sajnos messze túl van a költségvetésünkön.
Miért jó? Mert nem zárja le a ház természetes lélegzését, kívül kemény felület (harkályok kíméljenek), nem éghető. De nem elég, hogy az anyagok, a vakolat, stb. mind drágább, a munkadíj is az. Ezzel együtt még talán kitartottunk volna, de a forgalmazó becsületesen elismerte, hogy a diszperzites festékkel festett házakat nem érdemes páraáteresztő anyaggal szigetelni, mert a diszperzit már magában párazáró réteg. Ráadásul azért legyünk reálisak a házra költött befektetésekkel, a mi házunk nem akkora érték, ahol csak külső szigetelésre és színezésre bő másfél-két millió forintot érdemes lenne elkölteni. Ha most építkeznénk, akkor az ergonómia, fenntarthatóság és energiahatékonyság kiemelt szempont lenne, és biztosan ilyen rendszert választanánk. Inkább olcsóbb burkolatokat vennénk, vagy spórolnánk az alapterületen. Tehát ezt fájó szívvel elvetettük.
A másik most menő megoldás lett volna a grafitos szigetelő. Mivel ez árban közel annyi, mint a kőzetgyapot, ezen nem is törtük sokáig a fejünket. Passzívházaknál ezt alkalmazzák, mert ott a légtömörség úgyis adott, ráadásul a szellőztető rendszer alapfelszerelés, a grafitos szigeteléssel pedig kisebb vastagságban is elérhető a szükség hőátbocsájtási érték. Ma már az ún. reflex rendszereket alkalmazzák, mert a sötét szín nem optimális szigeteléshez, ezért rózsaszín a külseje.
Mi tehát a helyi építőcentrum ( Új Ház Centrum, Piramis Ház, Göd, nagyon szimpatikus hely, személyre szabott tanácsadás – vajon miért vásárolnak az emberek barkácsáruházakban?) saját EPS (polisztirol) rendszerét választottuk, 12 centi vastagságban. Ezzel a házunk pont meg fog felelni a hőtechnikai előírásoknak.
A régi kazánt, amivel a házat vettük, már tavaly lecseréltük, mivel ócska volt, nyílt égésterű (szén-monoxid mérgezés lehetősége), a melegvizet villanybojler adta, irgalmatlan számláink voltak. Egy új kondenzációs gázkazánt vettünk és hozzá egy 160 literes indirekt tárolót. A villanyszámlánk a harmadára csökkent a gázfogyasztás pedig a harmadával, noha most a melegvizet is gázzal állítjuk elő. Az indirekt tárolóval pedig egyszerre lehet két helyen fürdeni, sőt még a mosogatás is belefér. Kombi cirkó családi házban felejtős, ha több fürdőszoba is van.
Az ablakainkat a felújításkor kicseréltük, műanyag, kétrétegű hőszigeteltre. Ezekkel amúgy nem vagyunk elégedettek, bár ebbe a házba nagyértékű, fa ablakokra felesleges lett volna költeni, a forma, a stílus is simán megengedi a műanyag nyílászárókat.
Ezt azért volt fontos megjegyezni, mert a ház külső szigetelése nem csak és akár nem is feltétlenül a gázszámla miatt fontos. Hanem ha jól csinálják meg, akkor egyenletes a hőmérséklet, nincsenek hideg sarkok, ha megfelelően árnyékolunk, ha jól vannak elosztva az ablakok, akkor a nyári hőséget is ki lehet zárni a házból.
Árnyékolás: enélkül a szigetelés nem hozza meg a várt eredményt a nyári időszakban. A légkondicionálást durva környezetszennyezésnek gondolom – sajnos elég sokan azt hiszik, hogy ők melegíthetik a tágabb környezetüket annak érdekében, hogy a saját mikrokörnyezetük kellemesebb legyen. Fenntarthatósági szempontból jogosan tartják ezeket a házakat beteg épületeknek. De mi lakjunk jól! Vannak persze a légkondicionálásnál jobb technikák is, pl. a falfűtés-falhűtés, de mindenesetre segít, ha a klímánknak megfelelő házakat építünk, ami jelenti az alkalmazott anyagokat (borzalmas fém-üveg irodaházak helyett) és formákat (normálisan tájolt, a téli napfényt becsalogató, a nyárit kizáró kialakítás).
Tehát árnyékolás pedig kell, miből választhatunk? Az árnyékolás akkor hatékony, ha az a házon kívül helyezkedik el, azaz megakarályozza a napfény, és így a meleg bejutását az épületbe. Tehát reluxa, sötétítő függöny csak átmeneti pótlékként működhet, bár a semminél persze sokkal jobb!
A beépítés rendben, de a fautánzat nem jön be! |
Egy szó van csak erre: csúf. |
Színek:
A házunk színei most híven tükrözik az építés időpontját, azaz tipikus 80-as évek végi fíling, már kellően lepusztulva: piros Bramac tető, piszkosfehér kőporos falak, barna fa elemek (tető alatti fa burkolat, stb.). Az ablakokat már cseréltük, fehér műanyagok, a fronton egyszerű, osztott kialakítással.
Így vettük: régi ablakok, barna fa spaletta |
Az új ablakokkal, a belső felújítás után |
A tető rendben van, magam is pirosat választanék, ami pedig kifejezetten szép része a háznak, az a lábazat kialakítása (hála apósom és drága férjem gondos munkájának a 80-as évek végén!):
Tehát olyan színt kell találnunk, ami nem fog összeveszni a piros tetővel, szépen kiemeli a lábazat színét, és még a fehér ablakok is jól néznek ki vele.
És nem csak a vakolat színét keressük, hanem mivel a ház most lesz felállványozva, ezért a tető alsó részének faburkolatát is felújítjuk.
Vakolat:
Ami azonnal tiltólistára került az a sárga és a rózsaszín, és ezek bármilyen árnyalata. Ez nem tűnik túl nehéz kérésnek, ám ha megnézzük az újonnan színezett házakat, elég hervasztó a kép. Volt idő, amikor minden ház sárga lett, volt ami ebből rémületes citromsárga, volt ami kicsit jobb napsárga, illetve akár egész kellemes okkeres árnyalat, de mindenesetre SÁRGA. Aztán találkozhatunk azokkal a szomorú tulajdonosokkal, akik capucchino, krém, stb. színeket akartak, az eredmény azonban rózsaszín lett.
Mi két szín között vacilálunk, ezek a szürkés homokszín (azaz nem sárgás és nem is rózsaszín), ha valakinek van Lenda függönye, bézs színben, IKEA, hát azt keressük, esetleg kicsit világosabb árnyalatban.
Ikea Lenda bézs függöny |
Alapesetben bizonyosan fehéret választanánk, azonban a fehér műanyag ablakokkal ez nem lenne túl szívderítő. Ha 1. ki tudnánk fizetni a fémszínű zsalúziát, 2. tudnánk jól rögzíthető (szél!) és megfizethető zsalugátert találni és 3. ezekhez szúnyodhálót költségvetésen belül, akkor maradhatna a fehér. Mivel a válasz ezekre a kérdésekre NEM, ezért sajnos a fehéret elvetjük.
Tehát nagy a valószínűsége, hogy homokszín lesz, lásd lábazati színek, az a halvány vagy sötétebb homokszín, és majd viszünk néhány próbavödörrel, hogy melyik árnyalat elég / nem túl sötét és biztosan nincs-e sárgás, vagy rózsaszínes árnyalata. Párezer forint, erre érdemes áldozni.
Farészek:
Egy biztos volt, barna nem marad. Fehér sem lesz, az mondjuk inkább 90-es évek, ráadásul nem is túl praktikus. Tehát valami szín, mivel a festett felületet pácolni már nem lehet. Bár drága, de a Tikkurillának azért mindenre van megoldása, találtunk is rögtön egy szürkés-barnás festett fára való festéket.
A szürke itthon elég mostoha szín, de mi azt gondoljuk, hogy semmiképpen nem szeretnénk a házunkat színekkel a mediterrán vonal felé elvinni, mert arra a forma egyáltalán nem alkalmas, ráadásul a hazai próbálkozások ebbe az irányba nem is túl vonzóak.
Kérdés még, hogy az összes fafelületnél alkalmazni fogjuk-e ezt a szürkés árnyalatot (erkélykorlát, kerítés), vagy azoknál maradunk a bevált szerelemnél, a Milesi dió árnyalatú pácnál. (Bár a fronton található kerítés mindössze 8,5 méter, ez nem ezen a nyáron fog megszépülni!)
Napokon belül döntés születik, mert elkészül a felmérés, megjönnek az árajánlatok. Folytatjuk!