Az olvasó kérdezi: mire jó egy kockaház? 1. rész

A barátnőm (aki álnéven most olvasó) hónapok óta keresi az igazit. Nem férjet, az van, hanem házat egy négyfős családnak. A pénz pedig mindig kevés, ugye? Mert van, hogy tényleg az, van, hogy viszonylag több, de az igazi éppen elérhetetlen. Akkor keressünk egy olyat, ami kisebb fazonigazítás után igazi lehet.

Bár nagyon vonzódom a ház-projektekhez, mégis megdöbbentem, mikor izgatottan írta, hogy végre talált egy házat, aminél úgy érzi, ide jó lenne hazajönni:

 

Talán kicsit érthetőbb a lelkesedés, ha körbenézünk a közvetlen környéken:

 

Szerintem a kockaház nem feltétlenül rossz, hiszen vannak sokkal kínosabb szakaszai a hazai építészetnek (tornyos álbarokk, erőltetett mediterrán, ormótlan 80-as évek).

A kockaházak egyébként nem egyformák! A legrosszabbak a nagyon alacsony megoldások, amik természetesen pince nélkül, gondolom minimális aljzattal és szigeteléssel épültek, az ablakok derékmagasságban. Ezeket a házakat kerülném.

Aztán léteznek a pincés megoldások, olyan fél szinttel az utca felett. A mai ízlés és igények szerint ez így rossz, mert elveszett a kertkapcsolat. Az biztos, hogy többet kell törni a fejünket.

 

És végül vannak azok a kockaházak, amik valószínűleg a legrégebben épültek, és akár szép elemeket, hangulatos részleteket is tartalmaznak (lehet, hogy nem is kockaházak?):

Veranda, balusztrád, egész jó!

A konkrét ház esetében: vajon lehet-e a rút kiskacsából gyönyörű hattyú?

Mik a fő hibái a háznak?

A két fő kérdés: lesz-e ez a ház valaha szép és jól használható?
Ugyebár nehéz eldönteni, hogy mi a szép, de azt gondolom ebből a házból simán ki lehet hozni egy kellemes megjelenésű épületet.
Nekem mondjuk nem tetszik az ablakok kiosztása, de a ház kétségtelenül előnyére változott.

 

Hát, ez sajnos nagyon rosszul sikerül!
Először is orvosolni kellene a durva hibákat:


Mi az, ami tetszik a házban?
Kellemes sarokablakok.
És milyen lenne így megbővítve, osztás nélkül?
Az első megközelítésben nézzük meg, mitől lenne szép?
Egy háznak van arca – tető, ablakok, ajtó – , az a feladatunk, hogy a miénkből a maximumot hozzuk ki! Vagyis a fronton elhelyezkedő ablakok, ajtó, terasz, lépcső, szuterén, garázsbejáró együttesét a lehető legkellemesebbé varázsoljuk. Szerintem ez nem lehetetlen, és a házunk egy jópofa, egyedi, kellemes épület lesz.

Elindulhatunk rusztikus és modern irányba is, illetve ügyesen akár keverhetjük is a kettőt.

Rusztikus stílus:
Színek: a vakolat legyen krém, homok vagy mogyoró.
Nem sárga!
Nem rózsaszín és nem is sárga!
Valahol a barna és szürke között. Nagyon szép ebből a színből: Lenda natúr függöny, IKEA.
Az erkély és lépcső korlátja: kovácsoltvas vagy fa:
Nálam ez a nyerő!
Fontos, hogy kisgyerekek mellett a korlát ne lehessen egyben lépcső is. A fa korlátot és a kerítést össze kell hangolni!


Kerítés: mindenképpen illeszkedjen a korláthoz és a lábazat – ebben az esetben szuterén – burkolatához! Ez nem feltétlenül jelent egyforma anyagokat, de illeniük kell egymáshoz! Választhatunk hagyományosabb megoldásokat, de mindenképpen kerüljük a cirkalmas, székelykapu és tehénkarám jelleget! Ide biztosan nem illik, máshová sem túl szerencsés.
Kellemes, egyszerű megoldás, ráadásul jól takarja az utcát.
Két kert közé nagyon tetszene!
Egyáltalán nem kedvencem ez a stílus, de legalább itt össze lettek hangolva az egyes elemek.

 

Garázskapu: bár nagyon nem szeretem a fautánzatú dolgokat, ha a házat rusztikus stílusban újítjuk fel, egy fehér műanyag garázskapu agyoncsapná az egészet! Ha valahol lehet kapni fa (furnéros, bármi) automata garázskaput, lehet, hogy megadnám érte a különbséget!

Ez itt egész jó! Ha lehet kerüljük a bemarásokat, íveket, stb. Ahogy általában!

Bejárat: ehhez a stílushoz kizárólag a szép, fa bejárati ajtó illik, az ablakokkal egyforma fából és színben. Igyekezzünk üvegezett (biztonsági!) kialakításút választani, egészen más lesz az előszoba-közlekedő hangulata! És ne legyenek íves kiképzésű díszek, domborított üveg. Nem divat, és nem is lesz soha!





Ablakok: ha rusztikusabb stílust választunk, ne gondolkozzunk sokat és válasszunk fa ablakot. De natúr színűt és cirkalmas, íves betétek nélkülit, mert a kockaházhoz az  nagyon nem illene!

Árnyékolás, ami bizony kell: ehhez a stílushoz jól illenek a zsalugáterek!

Valami menő szürkés árnyalatban?
És ha cserélnénk a lábazatot? (Nem kellene, ehhez a stílushoz a meglévő is jól megy.)
És ha kicsit modernebbre vágyunk?
Tetőfedés: mindenkinek vannak mániái, az enyém, ha tető, akkor hódfarkú, hagyományos cserépfedés. Ide ráadásul az is illene!
Bár ha a minőséget garantálnák, szívesen választanék ilyesmit!
Összegezve: végül a ház valahogy így nézne ki – ami a stílust és a színeket illeti:

 

Legközelebb: megnézzük, milyen lenne a ház, ha modern irányba indulnánk?



A sorozat 3. része itt olvasható: stílusmix és tanácsok régi ház vásárlása esetén.
Tovább a blogra »