Lakjunk jól!

Ideális vs. reális

Az előző két posztban leírtam a Szabócsalád számára 2013 elején ideálisnak gondolt helyszínt és házat.

De persze más álmodozni és megint más vásárolni. Ne keverjük össze a kettőt.

Luxuslakás a határon túlról
A panoráma mutatja, hol járunk, de belül egy más világ!

Biztos vannak, akiknek olyan az ingatlanvásárlás, mint másnak a fogorvos, át kell esni rajta. Kell személyenként egy ágy, néhány asztal, stb. És a pénztárca vastagságától függően ezt keretezi x négyzetméter. Az objektum földrajzi helyét szintén a szükség és a pénztárca határozza meg.

Azonban a lakás/házvásárlás itthon általában egy család legnagyobb gazdasági beruházása.

Jónéhány hibát el lehet elkövetni:

1. Annyit álmodozunk, hogy a valóságtól – ami itthon az átlagos pénztárcának nem tündérmese – totál rosszul leszünk.
1A A fentiből következik, hogy emiatt túllépünk a lehetőségeinken, lásd bedőlt hitelesek, válások, stb.
1B Óriási vesztesnek érezzük magunkat, hogy lámcsak nekünk majd az alja marad.

2. Nem álmodozunk, így igazából fogalmunk sincs mit akarunk.
1A Egymás és az ügynökök, eladók agyára megyünk, mert bár nem tudjuk, hogy mit akarunk, de ezt nem.
1B Megveszünk valamit, ami teljesen alkalmatlan a családnak.

A lakberendezési újságok cikkei általában kétféle módon kezdődnek (a középút nem elég drámai):

X elhatározta, hogy vesz egy lakást, meglátott a fán egy rajzszöggel kitűzött hirdetést, elment és ezt találta, potom áron, mert az angol üzletember éppen hazautazott és az utolsó szöget is otthagyta:

Forrás: Térkultúra

Y megnézett 270 lakást a kiszemelt városrészben, semmi, émelygés, rosszullét, öngyilkossági gondolatok, majd egy barátja felhívta, hogy ez eladó mellettük (Pasarét, csendes utcában, tömegközlekedéstől 2 percre, régi villában), ráadásul bagóért:

Y, mivel volt szeme a dologhoz, azonnal lecsapott rá, megtalálta a legremekebb lakberendezőt és hamarosan ez állt a helyén:

Belsőépítész: Radnóczy Eszter

Ez a fikció. Általában egy teljesen átlagos, ám remélhetőleg a saját szempontunkból kedvező vételt fogunk nyélbe ütni.

A reális vásárlás mindenképpen kompromisszumokkal jár:

  • Nem pont ott fogunk házat venni, ahol terveztük, mert az utca zajosabb, kimentünk Budapestről / mégis bent maradtunk, stb. Egy arrafelé található, de olcsóbb faluban/városban/kerületben/negyedben vásárolunk.
  • Végül ház helyett lakást veszünk, vagy fordítva (ez nagy kompromisszum lehet, főleg, ha határozott volt az elképzelésünk).
  • Kisebb / nagyobb az ingatlan, mint terveztük, ezért össze kell majd húznunk magunkat / hajmeresztőek lesznek a számlák.
  • Nem ideális a beosztás.
  • Nem lesznek benne olyan helységek, amiket fontosnak találtunk (külön vendégszoba, kamra, háztartási helység, két fürdő).
  • Nem lesz garázs.
  • Többszintes lesz.

Kell A és B terv. Az A lesz a drágább. A B a még elfogadható.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!