Lakjunk jól!

Valóság vs. virtuális világ

Nő vagyok. Közelebb az 5. mint a 4. ikszhez. Feleség vagyok. Anyuka. Keresztény. Bölcsész. Magyar. Azt hiszem ezek azok a tulajdonságaim, amelyeket az önazonossághoz felsorolnék egy személyiségteszten. Ha azt kérdezik, mi érdekel, akkor azt mondanám, az utazás, az építészet, a lakberendezés, az irodalom. A napjaim 24 óráját a fentiek töltik be, nem feltétlenül optimális arányban.

Az ébren töltött időmből legtöbbet a munka viszi el a hét 168 órájából, ezt nem gondolom ideálisnak, még akkor sem, ha szeretem, amit csinálok, és teljesen nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak kötött rend szerint. (Valódi részmunkaidős és/vagy rugalmas munkaidőt az alkalmazott anyáknak!)

A munkám izgalmas. Néha szenvedélyesen tudunk arról vitatkozni, hogy mitől lesz jobb ez a világ. Milyen a jó közoktatás? Hogyan lehetne elérni a társadalmi felzárkóztatást? Miért bűn a szegregáció az iskolában? Melyek a szükséges humán szolgáltatások? Hasznos-e a korai nyelvtanulás? Vagy éppen mi a jó kötelező olvasmány 2016-ban?

A vita történhet személyesen, írásban, publikációk, feljegyzések keretében. Van személyes meggyőződés. És persze szakmai megalapozottság, felkészültség, kutatási eredmények, publikációs listák, reputáció. De hiszünk abban, hogy a párbeszéd, a vita, a másik tévedéseire való rámutatás előbbre visz. Ehhez persze kellenek érvek és vitakultúra. Néha kőkemény csörték zajlanak, mert egyrészt előre kell lépni egy kialakítandó közös álláspont felé, másrészt mindenki a mandátuma képviseletéért kapja a fizetését.

Ha azt mondanám egy ilyen szituációban: te olyan okos vagy, megtiszteltetés számomra, hogy itt ülhetek melletted, lophatom-e a mondatodat, imádom amit csinálsz – nos, minimum azt hinnék: szedek valamit.  Ám az ellenkezője is elképzelhetetlen: hogy egy vitában személyeskedő, vagy alpári riposzttal kívánná valaki kivágni magát, és az erősebb győz alapon lenyomni a másikat.

Azt gondolom, hogy a valóságban és a virtuális világban, bár sokban különböznek, ám az alapvetések mégis általánosan érvényesek. Attól például, hogy én lakberendezési blogot írok – ezt bárki megteheti, és meg is teszi – a meggyőződésemet, a szokásaimat nem vetem le. Az értékrendem nem változik. Sőt, azt is mondhatom, hogy a lakberendezési világban tett hosszabb-rövidebb kirándulások nem beszippantanak, hanem inkább kijózanítanak. Ráébresztenek arra, milyen irányba nem érdemes menni.

Milyen az a világ, ahol “imádás van” egy-egy pofásabb tárgy vagy belső tér láttán? Ahol az a trend, hogy lefényképezzük a nagy buzgalommal megkomponált egyszemélyes vacsoránkat vagy reggeli kávénkat? Ahol azzal töltjük az értékes időnket, hogy folyamatosan webáruházakat, árverési oldalak bújunk, a tökéletes tárgyra vadászunk, mint egy kiállítást, látogatunk menő boltokat, mert megérkezett az új kollekció, majd erről lelkes ügynökként be is számolunk a követőknek? Vajon át lehet-e lépni az jóízlés általános korlátait, csak azért, mert találunk valami ütőset, valami különlegest, valami emlékezetest?

Szeretem a szép lakásokat. Kicsit függő vagyok tőlük. Szeretem nézni a neten, tévéműsorokban, nyomtatott magazinokban. Szeretném, ha a mi otthonunk lehetőségeink (úgy mint adottságok, idő és pénz), és a mi négyünk vágyainak megfelelően a legjobban alakulna. Írok egy blogot, ami hobbi. Jó időtöltés, ha éppen van rá időm. De nem szeretem, ha a lakberendezés fogyasztássá, bálvánnyá válik, vagy ha lakberendezés címszó alatt az értékrendemmel ellenkező jelenségeket próbálnak elfogadottá tenni.

A jó lakberendezés nem legalizálhatja a környezet túlhasználatát, a pazarlást, pedig a trendek követése, a folyamatos szerzés bizony összeegyeztethetetlen a fenntarthatóság elvével (amit egyébként a sokszor ájultan tisztelt skandináv lakáskultúra nagyon is respektál). Sőt, a jó lakberendezés általában respektál: az épített környezetet, a tárgyi örökséget.

Azt is gondolom, hogy van jó meg rossz lakberendezés. A jó lakberendezés, amitől jobban élünk egy adott térben, a rossz pedig az, amitől rossz szokásokat veszünk fel az otthonunkban. Mondjuk a tévére fókuszált nappaliban nem beszélgetünk, hanem a tévét bámuljuk, a trendi gyerekszobában leginkább a nevelési elveimmel ellenkező játékokat lehet játszani, mert elsősorban arra alkalmas. Ha a tökéletes otthon kialakítása életünk motorjává válik, ha ennek megteremtése lesz a fő tevékenységünk.

Ezeket a dolgokat azt gondolom, nevén kell nevezni. De legalábbis lehet. Mert ha van jó építészet, akkor van jó lakberendezés is, vagy mindkettő ellentéte. Attól, hogy egy lakberendező – profi vagy éppen amatőr – kitalált egy teret, attól az lehet jó vagy éppen rossz, és mint ilyenről, lehet vitatkozni is. Számomra irtó unalmas egy lakberendezési oldal vagy magazin, ha csak a látványra reflektál, a lakberendezés, építészet átfogóbb felelősségére viszont sosem.

Ha valaki blogot ír, sőt olvasók megtisztelik azzal, hogy még rendszeresen olvassák is, akkor az felelősséget ró a szerzőre. Hogy nem gondolja magát stíluskirálynőnek, bármilyen kiugróan tehetséges is. Hogy szerényen méri fel a saját és az olvasók  lehetőségeit, és ha a sajátja egyértelműen túlmutat az olvasókén, akkor azt kellő visszafogottsággal kezeli – szerencsére erre van jó példa. Nem sugall olyan célokat, amelyek elérése komoly erőfeszítéseket követelne. Képes hobbija, szenvedélye tárgyát a szükséges lazasággal kezelni. Tisztában van azzal, hogy az ember élete nem foroghat a tökéles tér és dekoráció, a kifogástalan ételek, az utolsó divat körül. Tudja, hogy átlagos lakásban, hétköznapi ételek és divatjamúlt ruhák mögött tiszteletreméltó és kiváló emberek élnek.

Szerintem tehát lehet vita, és ennek szabályai a virtuális világban nem különböznek teljesen attól, amit a valóságban remélhetőleg megtanultunk. Hogy a vitapartner személyiségét tiszteletben tartjuk. Feltételezzük, hogy neki is van oka, hogy azt a véleményt képviseli, és minimum meg kívánom tudni, mik a szempontjai. El tudom fogadni, ha egyes kérdésekben esetleg igazat kell adjak. Hogy van egy szint, egy stílus, ami alá még a higgadtságunk elvesztése táján sem megyünk – csak mint a valóságban.

Három dolog van, amit egy online térben folyó vita kapcsán fontosnak tartok leszögezni.

  1. Vitában soha nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy megsemmisítő érvként a másik származását, világnézeti meggyőződését, szexuális orientációját vetjük be. Ebből a szempontból a keresztény meggyőződés felemlegetése pontosan akkora világraszóló taplóság, mind “zsidózni” vagy “buzizni”. Nem kisebb, és nem nagyobb.
  2. A virtuális vitában is érvényes a fair play aranyszabálya: a vitapartnernek megadom a válasz lehetőségét. Tehát valakit letiltani egy oldalról, majd ott név szerint, hosszan, alpári módon gyalázni, az kb. annyira korrekt, mint hátbalőni valakit még párbaj előtt, majd a győzelemmel büszkélkedni.
  3. Lehet egy vitában érvelni, meg lehet kiütésre játszani. Ha az utóbbival találkozol, egyet tudok javasolni: fuss messze. Van, hogy nem érdemes.

A fentieket fontosnak tartottam most leszögezni, kellő távolságból és higgadtsággal.

Légy önmagad. Mindenki más már foglalt.

Légy önmagad. Mindenki más már foglalt.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!