Lakjunk jól!

A csábító munkahely

Most zárult az “Év irodája 2015” verseny, és elárulom mindjárt itt az elején, hogy én nagyon drukkoltam a Térkultúrának és a Magnet Banknak, mert szerintem eszméletlen klassz dolgot csináltak együtt.  Tehát életemben először nyomonkövettem a versenyt, megnéztem az izgalmasabb versenyzőket. És nem lettem boldog.

Ennek persze az is lehet az oka, hogy a héten olvastam egy remek írást, ami csöppet sem a lakberendezésről szólt, hanem a munkáról és az életünkről. Kopp Mária írta, őt érdemes ismerni (jobban, mint az év színét…):

“A munkanélküliséggel fenyegetőzve a munkaadók számtalan esetben teljesen megfosztják a munkavállalókat személyi szabadságuktól, sőt a szabadidejükkel is rendelkeznek. Ez különösen érvényes a külföldi illegális munkavállalókra, a fiatalokra és a nőkre. A jelenség szinte általános a kereskedelmi üzletláncokban, s más módon ugyan, de fennáll a jól fizető pénzintézeteknél, a külföldi vállalatoknál, gyakorlatilag az üzleti szféra csaknem minden területén. Ez a jogfosztottság közvetlenül a családot mint intézményt támadja. Nem juthat álláshoz olyan nő, aki nemrég házasodott, aki nem kötelezi el magát, hogy nem szül gyermeket, vagy akinek kiskorú gyermekei vannak. A munkahely a nőket és a férfiakat egyaránt úgy veszi igénybe, hogy szinte képtelenek tartósan fenntartani egy partnerkapcsolatot, vagy nem képesek családi életet élni, gyermekeikkel foglalkozni.
A beosztottak fölötti hatalom éhsége megfosztja a munkavállalókat az egyetlen, a felnőttek lelki védelmét biztosító intézménytől, a családtól, ezzel magányos emberekből álló, kontrollvesztett, apatikus, depresszióra hajló, beszűkült tudatú, szorongó és a végsőkig kimerült tömeget hozva létre. Világosan kirajzolódik, hogy a családok szétverése súlyos demográfiai és egészségügyi helyzethez, a szociális védőháló megszűnéséhez vezet, és az egész társadalom létét fenyegeti. Napjainkban így azok teszik a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, azok védik az igazságot, akik a család intézményének védelmén fáradoznak.”

Mi köze lehet az év irodájának ehhez?

Azt látom, hogy annak az irodának van esélye ma egy ilyen versenyen, aki megkísérli az otthon, az öröm, a közösség illúzióját létrehozni a munkahelyen. A szuper kávégép az alap, hasít a wifi, van hűtött víz, az épületben vagy a környéken remek étkezőhelyek, általában akad konditerem is. Ágy talán még nincs, tehát aludni azért haza kell mennünk, de simán elvagyunk ilyen helyen 10-12 órát, amiből 8-10 óra kemény munka, ám ebéd / kávé / darts / futógép közben is fejleszthetjük a projektet vagy éppen a szoftvert, sőt marketing trendeket is megoszthatunk. Tehát egy komplett win-win helyzet, nem?

7d8bc20caa87f117c0332571b9863bf4

553a859eadd346b41118c5350d63d1f0

768909f203e5c41762296fb06a39bffa

46583476c407b0c5c6bd053895622e63

7c1379a7c22b60a2f804e0abd85d2591

7eab5ef6ab4a3183f0d3b7b4cb128a11

89c773f51906acca1db3a7197e072b93

dekoratio

394c41379b3ee3158f27a81899619034

ad5b0bb8bba63aed7ac630713ad9dc98

Vagy ha az iroda nem laza, akkor luxus. Menő hely, akár sokkal szebb, kényelmesebb, szellemesebb, mint az otthonunk. Úgy is ott vagyunk többet.

6f11c932f6a8a00895dbfd09e227972c

c11910a233e9c0f6210aa6d0a81edaef

e6467192405728fde4885b07103133f7

6f3ac1fd3ee00cc935934b20f831230c

43f857c81d61c2227d575e57df7be373

Hol van itt a bibi?

Egyrészt evvel az “irodában vagyunk otthon” iránnyal csak az a gond, hogy miért nem otthon vagyunk otthon? És vajon mindenki otthon érzi magát egy ilyen helyen?

Hadd legyek egy kicsit személyes. Kb. így éltem 35 éves koromig. Sokkal többet voltam a munkahelyemen, mint otthon. Magas minőségű munka, aztán ha még volt hozzá kedvem, közös bulik (sajnos a fitness volt kevésbé jellemző). Ennek az időszaknak a vége viszont már nem volt vidám. A hétvége pedig egyenesen rémes, ha nem volt pénteki, szombati program. Azok meg sajnos fogytak, mert a kollégákat azért megunja az ember egy idő után, a barátaim pedig 2-3 vagy akár 4 apró gyerekkel pont tökéletesen érezték magukat a kevéssé trendi vagy menő, ám annál meghittebb otthonukban, családi körben a téli szombat estéken.

4ba5fafb18c04050f7e79d4ab26b7c3a

d53b1165020cd14f5fcfb60c314b13ce

f488f117022fb7dd6ff2ddaba7acc3ca

fe8836d0f92018981641903d8caba1f6

Aki pedig átlépett a családi, gyerekes állapotba, az jó esetben jól pozicionálja a munka-magánélet témát: szívesen végzi a munkáját, örül, ha ezt szép helyen teheti, de az idő a legnagyobb kincse. Vagyis végezzük el a munkát igényesen, örömmel, már-már flow élményt átélve, de a figyelmünk nagyobb részére igényt tartó falat majd akkor következik, ha minél hamarabb hazaérünk: élmények, leckék, örömök, bánatok, kinek hány embertől, lényeg viszont, hogy elég idő legyen erre is, meg a finom vacsorára, meg a kb. élhetőre rendezett lakásra, tiszta ruhára és társaira. Vagyis döntenünk kell: darts a kollégákkal, vagy ki nevet a végén családi körben?

Ha elnézzük ezeket a képeket, a laza, trendi irodákba nehezen tudjuk beleképzelni az 50+-os hölgyeket és urakat. Egyszerűen nem illenek a képbe. Furán is mutatnának és valószínűleg nekik sem jönne belülről, ha babzsák fotelen elnyújtózva, vagy raklap kanapén gurulva kellene meginni a kávét ebéd után, esetleg közben még csocsózhatnának is a kollégákkal. Pedig barátaim, ahhoz, hogy jól éljünk, meg kellene becsülnünk a munkás éveik második 20 évében járókat is. Ők már általában nem keresnek párt, nem jönnek nyúzottan görbe este után, nem szülnek gyereket, nem telefonálnak nekik az óvodából mert lázas a gyerek, nincs nyílt nap, fogadóóra, furulyabemutató. Ők a legmegbízhatóbb munkaerő. Ők is pörgethetnék a gazdaságot, talán lassabban, de biztosan.

e1ba0b126fcbbf56f521e9bb7e891aad

d9f586709aa45ea86ba96204314acb08

0acc1ebb63f6883163072f584a361910

d8837b286954e4f56f1c4499703e5b31

Tehát én ezeket az irodákat kicsit csapdának érzem. Én nem az irodában akarok élni, örülni, barátokat szerezni. Oda pénzt keresni járok, és borzasztóan szerencsés vagyok, mert amit csinálok, azzal röpül az idő. De azért a munka szempontjából biztosan a legszebb pillanat, mikor hónap harmadikán, reggel 7 óra után pár perccel sípol egyet a telefonom: munkabér érkezett.

Tehát Petőfi jut eszembe ezeket a csoda képeket nézve: “csodállak, ámde nem szeretlek”.

Aztán van, amit nem is csodálok. Mikor menők akarunk lenni, ám valójában alig lépünk csak ki az iroda-feelingből, ráadásul a főnököket leszámítva, valójában borzalmas munkakörülményeket biztosítunk: hatalmas hodályok, szürkeség, padlószőnyeg, ocsmány álmennyezet, minimális személyes tér, üvegfalak, hogy mindenkit szemmel lehessen tartani, mint a gyári futószalagnál:

9bf24a58f6ab2f3f14aba8e542353c47

55e1f5f6082addb4c123dc8b1ddeb847

a0fcb7fb8e58120c5e4ee0e6a7efe841

ca49a421d9067c1c4f8f83c55b7c9782

ff1cbe5636717a3a0f7aec25c11aac68

bfdd4160e9f3eeb1375c9e1334a34fea

2c26de98866687462a9936fcab5982d5

5375feb04b9574cb161c73bd04fe6f1d

d403ac799d9de45b8f3baa1833e2d2b6

5abab42ead0328a549e738bb01f5c3c6

be4126c90391870f1e2d64631a66a63f

e1f0d49e207d8a6cf37770323a1e95ec

Természetesen ne felejtsük el, hogy a 21. században már nem feltétlenül azt gondoljuk munkának, ha kiválóan, határidőre elkészítjük a feladatot, amit a főnökünk kiadott.

“Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” – mondta Seymour Papert, a LEGO robotok feltalálója.

Ha az a feladat, hogy kreatív terméket hozzunk létre, akkor ahhoz kreatív együttgondolkodásra, inspiráló, kreatív térre van szükségünk. Nem akkor dolgozunk, amikor csöndben, határidőnaplóban, listákon pipálva haladunk, hanem a zseniális új ötlet bizony jöhet pingpong, pizzaevés közben is. Éppen ezért öröm volt azokat  az üdítően ötletes tereket látni, amik pont ehhez a típusú munkához adnak tökéletes kereteket:

9b43006de99ab3d60459af7d57e7c8e3

83b8e28c0a1a512f6ad6ad82a6419b49

670a07ab8348bde3d552a50dc89ffaa9

13982ed86e089ecdd4fed0373bf89fc2

adadd4a6df13bb54673852daf7981aa5

c1d512762697fb725db4f523544a2f84

cd90fed9e61861fc139f69a30560ff21

d95d4dc3e697ae31647316a73bedff0c

f6e3572cbd5c401bc256afbf47f8667b

De ahhoz, hogy mind jól éljünk, a 18-65 évesek bő 70 százalékának kellene itthon is dolgoznia – mint tőlünk nyugatra meg északra. És azt azért ne gondoljuk, hogy ez a sokmillió ember mind a kreatív iparban fog alkotni. Tehát egy ilyen versenyen jó lenne azt látni, hogy a tömegeket foglalkoztató, hagyományos irodákban, sőt, akár önkormányzatokban, hivatalokban dolgozóknak is megtalálják az esztétikus 21. századi munkahelyet.

És miért drukkoltam a Térkultúra által kialakított Magnet Bankfióknak? Mert ők pont azt célozták, hogy amíg nálunk ügyet intézünk, addig a gyerekeinkkel, barátainkkal is jól érezhessük magunkat. Neked már eszedbe jutott, hogy pont egy pénzügyi tranzakció közben kezdenéd el olvasni mondjuk az Üvöltő szeleket?

faf3f408b916bb87b5f31fab038e983b

9ef95e73b5c3b189dfd531f964cef452

42975d0e39b2045b3bceab54487e5d89

b7ca2c31013648f9df585c6aab42f612

b5638a6887cbf9b29422e068e953ddde

ba2e737a233757b721f80cefbc3cdd8d

Mindent összevetve, hétfőn örömmel megyek a dizájnmentes irodámba. Bár onnan se könnyű szabadulni, legalább trükkös bűbájokat nem vetnek be. Növényt már vettem, most a képek következnek. A lányom ma rajzolt két műalkotást. Eszembe fog jutni róla, hogy fussak haza.

A teljes mezőnyt és még sok-sok érdekes képet azevirodaja oldalán találsz, ahonnan a fotókat kölcsönöztem.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!