Lakjunk jól!

Életrevaló otthon

Az otthonunk legyen életre való.  Bár a mi korosztályunkból sok barátunknak már lassan kirepülnek a gyerekeik, ezért akár elegáns, mutatós lakást is berendezhetnének, mi  szerencsére nem tartunk itt. Tehát még hosszú évekig fogunk az élhetőségre szavazni, olyan otthonokat keresni jó példaként, amikben nem reprezentálni lehet, amik nem fotón mutatnak jól, hanem ami jó tere az életünknek. Éppen ezért, nekem az otthonhoz hozzátartozik az igazi gyerekszoba, vagy még jobb, ha szobák, amit végső formájában ráadásul nem az anyuka rendezget csinosra, hanem látszik a fiatal tulajdonosok játékos kreativitása. Ahol van a lakásnak szíve – egy nagy ebédlőasztal, ahol nem a stílusos reggeli kávénkról osztunk meg bomba képeket a nagyvilággal, hanem jól láthatóan egy család szokott ott együtt enni, beszélgetni, találkozni. Ahol látszik, hogy a nappaliban mindenkinek van kedvenc helye. Ahol a párnák nem biztos, hogy nagyon menők, viszont lapul alattuk egy-két legó, egy pakli kártya, a zsebpénz maradéka, sőt egy-két pisztoly meg lovak, a biztonság kedvéért.

A mai házunk is ilyen: szakmabeli házaspár, csöppet sem sem túlrendezett otthona, ahol sokkal feltűnőbb a gyerekek, kutyák, mint a dizájn mindennapos jelenléte.

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-7

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-9

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-14

Kellemes közösségi terek, gyönyörű környezet, klassz személyes részletekkel:

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-17

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-19

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-11

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-28

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-22

A gyerekek birodalma gyönyörű. Se közhelyek, se patikamérlegen kimért, erőltetett dizájn, hanem egyedi, s.k., újrahasznosított egyszerű megoldások, egy-egy családi kinccsel melegítve.

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-33

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-34

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-35

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-36

A szülői háló semmi különös. Mintha nem is tervezés, csak a véletlen alakította volna: puha textilek, egy meghatározó műalkotás és néhány remek, de semmiképpen nem villantós retro bútor.

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-55

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-57

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-58

Ami szerintem ebben a házban elviszi a showt, azok a fürdők!

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-1-2

dustin_maya_enfused

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-1-7

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-65

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-64

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-63

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-62

Meg persze az álomszép kert. Kedves kertes barátaim: ti nem voltatok ezen a hétvégén már-már indokolatlanul jókedvűek pusztán attól, hogy karnyújtásnyira vagyunk a tavasztól? Lehet tervezni a balkonládák, cserepes csendéletek, virágágyások, kerti zugok idei kialakítását!

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-78

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-31

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-4

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-97

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-90

Remek otthon, egyetértesz?

dustin_maya_apartment_therapy_jessica_isaac-101

dustin_maya-9

forrás

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!