Lakjunk jól!

Az otthonos panel

Az egyik kedvenc posztom volt, mikor Viki bemutatta felújított panelkonyháját.before

after

Úgy fejeztük be a posztot, hogy lássuk majd a lakás többi részét is – ez a nap is eljött! Következzen Viki lakásbemutatóját:
“Sokszor lehet olvasni felújítós cikkekben, hogy kis költségvetésből készült, aztán minden vadiúj, tele extrákkal. Az én esetemben tényleg nagyon szűk volt a költségvetés, egyedülálló anyukaként kellett kialakítanom kisfiam és magam részére egy olyan helyet, ahol mindketten otthon érezzük magunkat. Azért választottam felújítandó lakást, mert így saját ízlés szerint újíthattam fel. Nagyon sokat megtakarítottam azzal, hogy régi (ismerősöktől kapott vagy interneten olcsón talált) bútorokat újítottam fel, festettem át mindegyik helyiségbe. Így egyediek is lettek, és sokkal közelebb állnak a szívemhez, mint a néhány újonnan vásárolt bútor.
alaprajz
A lakás két szoba + hallos, az ablakokat a fűtéskorszerűsítési program keretében szerencsére 2 éve már műanyagra cserélték, és az előző tulaj bejárati ajtót is újat vett. Minden helyiségben cserélni kellett viszont a padlót, így a fürdőn és vécén kívül mindenhova széles lamináltpadló került.
Az alapkoncepcióm a fekete-fehér-szürke + fa kombinációja volt.
1. Előszoba
A beépített szekrény lecserélésére nem volt keret, ezért felújítottam: leszereltem a régi, nem működő zárszerkezeteket, kerámiagombokat szereltem fel, a beltéri ajtókhoz használt festékkel átfestettem, a belsejét kitapétáztam, és plusz polcokat vágattam bele. A bejárati ajtó melletti beugrót szürke-fehérre festettem, és plusz tárolás érdekében fúrtam fel ikeás síneket, valamint olyan akasztókat, amiket a kisfiam is felér.
A lakásban lévő gyári felső tárolóhelyeket ikeás farönkös textillel takartam el.
bejárat
elő
fogas
dekor1
dekor2
2. Fürdő/WC
A fürdőt és vécét teljesen szétbontottuk. A legegyszerűbb fehér, nagyméretű Zalakerámia csempéket választottam, szintén Zalakerámia szürke padlólapot, és kiegészítésként szürke mozaikos csempét,. Én zuhanyozni szeretek, a kisfiam pancsolni, ezért a mélytálcás zuhanykabin nagyon jó megoldásnak bizonyult. A hideg színkombinációt meleg fa kiegészítőkkel törtem meg: egy ismerős házfelújításából származó 100 éves akácpadlóból készült a polc, a tükörtartó és a mosógépállvány teteje is (azért került állványra a mosógép, mert a szerencsétlen helyen lévő fűtéscsövek miatt csak így lehetett betolni a falig, különben sok kihasználatlan hely maradt volna mögötte, így viszont alatta a szennyes is elfér).
bath_before

Ilyen volt…

fürdő
vécé
zuhany
3. Étkező-hall
Itt egy interneten talált tálaló kapta a főszerepet, ami szerettem volna, ha “kiugrik” a lakás fekete-fehér-szürke színeiből, ezért sárgára festettem (saját keverésű krétafesték + Annie Sloan wax Nemiskacattól). A vaterán talált étkezőasztal lábai ugyanazt a pácot kapták, mint a konyhai és gyerekszobai kiegészítők, mellé pedig a szüleim padlásán porosodó székeket újítottam fel. A viszonylag sötét helyiséget egy régi képkeretbe vágatott tükörrel tettem  világosabbá.
étkező
nappali
4. Nappali
Mivel nincs külön hálószoba, itt kellett helyet kapnia az ágynak, amit jelképesen elválaszt a lépcsőzetes polc. A dolgozósarokba szintén saját kezűleg felújított régi asztal és szék került, a régi kanapémra pedig levehető, mosható huzatot varrtam  Ez kisgyerek mellett kifejezetten praktikusnak bizonyult …:) A kis lerakóasztal vendégség esetén kihúzható a kanapé elé, de a mindennapokban a szőnyeg úgyis egy nagy játszótér…
nappali2
háló-nappali
dekor4
nappali3
háló
dolgozo
5. Gyerekszoba
A régi laminált akasztósszekrény átalakításával megoldottam a ruhák és kiegészítők tárolását, a kamaszkori fotelem kapott egy ikeás huzatot, a kidobásra szánt előszobaszekrény pedig játéktárolóként funkcionál, ahol a kisfiam kényelmesen elér mindent. Az ágy, a gyerekfotel, a gurulós láda mind felújított szerzemény. Ezeket saját készítésű díszpárnákkal, girlandokkal egészítettem ki, és a kisasztal alatt a dédi által horgolt szőnyeg is helyet kapott.”
A két összenyíló ajtó mögötti teret akasztókkal tettem hasznossá.
gyerek
gyerek2
gyerek3
dekor3
Mit tehetnék ehhez hozzá? Semmit. Csak az ámulat marad. Ez a legjobb panellakás, amit valaha láttam. Hibátlan ízléssel kivitelezve, sugárzik róla az otthonosság, látni benne az anyukát és kisfiát, ahogy jól érzik itt magukat. Viki helyében én megküldeném a lakás fotóit az Apartment Therapy blognak. Mert az a színvonal.
Gratulálunk, és köszönjük, hogy láthatjuk!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönöm, hogy ezt írod. A lakás ezen az oldalon jelent meg először, a mai napig bőven 70 000 fölött van az olvasók száma. A magazin cikkírója is rajtam keresztül lépett kapcsolatba Vikivel. De mit tesz az élet, a cikkben a forrásnak már nyoma sem volt…

  2. Pogány Judit says:

    Kedves Viki!
    Nagyon tetszik a lakás, amit már láttam az egyik lakberendezési magazinban. Örülök, hogy itt alaprajzot és sokkal több képet találtam, mert az újságból fotózottak nem lettek túl jók.Én is a panelom felújításán dolgozom, a konyhát már átfestettem én is , nagyon üde lett,ahol végre jól érzem magamat, mert a szintén cseresznye színű laminált bútor sosem tetszett. Januárban kezdem a nappalit.

  3. Nóra Széll says:

    Kedves Viki!

    Nagyon tetszik a lakásod, gratulálok!
    Hasonló elosztású lakás felújításán gondolkozunk. Meg tudnád mondani a szobák és a konyha méretét?

    Köszönöm, Nóra

  4. Viktoria Koos says: (előzmény @Marcsi B)

    Kedves Marcsi!
    Enyhén rugalmas, erősebb pamutvásznat használtam a szürke részekre, átlag méteráruüzletben vettem (sokkal olcsóbb, mint egy kárpitanyag, ráadásul a rugalmassága miattés könnyebbi vele dolgozni, és felrakni/levenni is). A párnák huzata pedig valaha paplanhuzat volt… 🙂

  5. Marcsi B says:

    Szeretném megkérdezni, hogy a kanapéra vart huzat milyen anyagból készült és hol kapható?

    Gratulálok a lakás átalakításához!

  6. BoRi says:

    Gratulálok, tényleg egyszerű és nagyszerű!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!