Linda – aki kedves kolléganőm volt az előző munkahelyemen – gyanútlanul feltöltött néhány képet kertjük megújult részéről a Facebookon. Annyira gyönyörű volt az eredmény, hogy azonnal írtam neki, hogy esetleg lehetne-e egy poszt is az anyagból? Szerencsére nem tiltakozott, sőt még le is írta az átalakítás történetét.

Tehát adott egy kedves fiatal pár, két szintén kedves kutyával, és egy remek kertes házzal. A kertben egy rész a tulajdonosoknak, egy rész pedig a kutyák kedvére lett kialakítva (utóbbiaknak inkább csak meghagyva).

De aztán örömteli események következtek be, és egy tündéri kislánnyal bővült a család, aki idén nyáron már az egész kertet birtokba akarta venni, ezért lépni kellett. Következzen a tulajdonosok beszámolója!

“Kertünk kutyamentes része már régen rendben volt, de a hátsó, illetve a házat közvetlen körülvevő kavicsos fertállyal, ahol eddig „csak” a kutyák éltek, hadilábon álltunk. Mivel gyermekünk is a kertben rohangálós korba lépett, ki akartunk alakítani egy olyan részt, ami gyerek-biztos, kutyatűrő és persze dús növényzetre is vágytunk. Az újonnan megvett nagyobb növényeket, fákat szolid fakerítéssel elzártuk a kutyáktól, a megmaradt bontott téglából két hosszú ágyást csináltunk és beültettem a régóta áhított hortenziákkal.

Elkészült egy fadobogó, a mi kis szeparénk, ahol lehet ejtőzni, akár nyárestén aludni.

A kerti szerszámok tárolásához pedig egy kis házikót építettünk. A nagyszülői ház padlásán talált régi kút és az ütött kopott cementlapok is megtalálták itt a helyüket.

És még egy kerti zuhany is befért ebbe a kicsi „hátsó csalitosba”, ami szintén a férjem keze munkáját dicséri. Ez lett a mi picike oázisunk, amelyben intimsége miatt sokkal többet időzünk, mint a kert többi részén.

 

Mit mondhatnánk erre? Először is köszönjük, hogy megosztottátok velünk! És leesett az állunk, olyan gyönyörű! Még annyit tennék hozzá, hogy Linda és férje se nem építészek, se nem kertészek. Ez az eredményen mondjuk nem látszik!

Irigykedjünk vagy utánozzuk?