Lakjunk jól!

Panel félszoba több szerepben

Az olvasói panellakás felújítását a kisebbik szobával (alaprajzon 7. számmal jelölve) folytatjuk.

niki_kaposvar

Ez a helyiség tűnhet a keményebb diónak a lakásban, mert elég sajátos méretű: mindössze 2,2 méter széles, viszont 5,4 méter hosszú, ráadásul az egyik rövid végén van az ajtó, a másikon pedig az ablak.

Mit lehet kihozni egy ilyen szobából?

Nézzük a pozitívumokat – mert van számos!  Például a szoba mérete, ami csaknem 12 nm, tehát éppen csak nem egész. Az ablak valójában egy franciaerkélyes hatalmas teraszajtó, tehát a szoba nagyon-nagyon világos.

A tulajdonosok ezt a szobát szánják majd hosszútávon gyerekszobának, addig pedig dolgozó-vendégszobaként rendezik be.

Mire kell vigyázni?

Tipikus berendezési hiba, hogy az ilyen hosszúkás szobákat a berendezéssel végleg aránytalanná teszik, mert maximális helykihasználásra törekedve a két hosszú oldalon bebútorozzák, mondjuk testes szekrénysorokkal.

Pedig a berendezéssel éppen arányosíthatjuk is a helyiséget!

  • Ha mi parkettázunk, rakjuk a lapokat keresztbe! Egyébként főszabályként a parkettának az ajtótól kellene futnia, de ez leginkább csak négyzetes, vagy széles szobáknál igaz.
  • Válasszunk keresztben csíkos szőnyeget.
  • A szekrényt a szoba végébe tegyük.
  • A bútorokat forgassuk a térbe.

dolgozo_floorplan

dolgozo_3d

Amire általában nagyon kell figyelni a berendezésnél, hogy a teljes teret rendezzük be, ne csak a padlót. Egy furcsa alakú szobánál ez pedig hatványozottan igaz. Egyszer egy költözésnél azt vettük észre, hogy bepakoltunk a szobába, de minden derékmagasság alatt van: a kanapé, asztal, székek, komód. Elképesztően kellemetlen érzés volt!

Itt szerencsére a szekrény és a polc máris magasak, de a tapéta, fali dekoráció, függöny is hozzájárulnak majd az arányos tér kialakításához.

Ennél a szobánál az a cél, hogy minimális átrendezéssel lehessen belőle később gyerekszoba. Nézzük azokat a terveket:

baba_floorplanner

3d_baba

Vagyis mindössze az íróasztalt és a hozzá tartozó széket visszük át a nappaliba, helyükre kerül a kiságy és a pelenkázó. Gyakorló anyaként az mondhatom, a kanapé ezerszer hasznosabb a babaszobában, mint egy fotel, mert már szoptatni is kényelmesebb így, sőt aludni is lehet ott (betegség, stb.).

De mi lesz a stílussal? Örömmel jelentem: össze lehet válogatni olyan bútorokat és kiegészítőket, amik kis változással kiválóan alkalmasak mindkét szerepre. És végre a mi babaszobánk nem lesz olyan unalmas tucatcukiság! Mindössze meleg színű, természetes anyagból készült darabokat választottunk, amit majd a dekoráció, a játékok, a gyerekkönyvek visznek el a kívánt irányba!

Tehát ilyen lenne a szoba dolgozó-vendég funkciókkal:

dolgozo_board2

Minden darab IKEA: kétajtós valódi fa szekrény, IVAR fenyő polcok, kinyitható kanapé, ami alaphelyzetben is megfelelő az alváshoz, keleti szőnyeg, 120×60-as iróasztal, vászon jellegű, diszkréten mintás függöny. A fő dekoráció egy viszonylag olcsó világtérképes falmatrica (a képen fekete alapon fehér betűkkel, ehhez a szobához viszont mindenképpen fehér falak, így fekete matrica lenne való).  A falmatrica valóban nagy méretben (200×110 centi) a kanapéval szemközti hosszú, bútorozatlan falat díszítheti. Így lesz egy kellemes, vidám helyiség, ahol dolgozni is jól esik, de egy vendégnek is teljes nyugalmat biztosít, ráadásul besegít a tárolásba.

Hogy lesz ebből babaszoba? Egy helyes tapéta bevetésével, mit szólnátok egy baglyoshoz? Bőven elég egy tekercs, a babaágy-pelenkázó fölé, vagy a kanapé mögé. Ha zavar minket a térképes dekor, akkor azt pedig egyedi falmatricával pótolhatjuk.

niki_gyerek_board

Központi világításnak lehetőleg fehér/fémszínű spotlámpát vennék, LED izzókkal, minimum 5 égővel, amik a szoba egyes részeit világítják meg (ruhásszekrény, kanapé, dekoráció, stb.) és természetesen hosszanti irányba kerül elhelyezésre. Szerencsés ha sínes rendszerű, így teljesen függetleníteni tudjuk magunkat a csillár pontos helyétől. A kiegészítő fali / asztali / állólámpa gondoskodik a helyi világításról.

tidig-mennyspotlampa-spot__0138881_PE298693_S4 barometer-mennyezeti-sin-spottal__0138854_PE298666_S4

ikea-ps-svarva-allolampa__0089194_PE221155_S4

hektar-allolampa__0149974_PE308131_S4

asunda-led-es-asztalilampa__0176443_PE329223_S4

A dekorációt pedig helyezhetjük egy hosszú lebegő polcra a kanapé fölé.

11-28-07lackshelf5

Mivel a berendezést hosszú távra és több funkcióra is választjuk, érdemes jobb minőségű, karakteresebb bútorokat választani. Mindenképpen kerüljük a panelfeelinget!

Végül néhány jobban sikerült példa keskeny szobák berendezésére:

small-bedroom-sweden

kids-room-pink

Ikea-small-bedroom-decorating-ideas-7

how-to-redo-a-small-bedroom-decorating-ideas

Green-Small-Bedroom

Következik a hálószoba!

Neked is lenne kérdésed? Szívesen olvasnál többet lakberendezési témákban? Csatlakozz a Facebookon! Írj: lakasszabo@gmail.com

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönöm a tippet. Én valami radiátor takaró építményben gondolkoztam, ami oldalról kevésbé , inkább felül engedné ki a meleget. A termosztát eszembe sem jutott.

  2. Lakjunk jól says: (előzmény @fülemüle)

    Kedves Györgyi! Ilyen esetben jól jöhet a radiátorra egy termosztát (hőszabályozó) és éjszaka érdemes visszavenni a hőmérsékletet – tehát ne legyen sugárzóan forró, az kellemetlen. De választhatsz még olyan ágyat is, aminek van hátsó támlája, ilyen pl. az IKEA PS 2012. De a keresztbe fordított ágy nagyon sokat fog javítani a szoba arányain. A panel félszobában erre nem volt lehetőség (ott a franciaerkélyes ablak), ezért kellett a befordított asztal, a bejárati falnál a szekrény és a keresztben csíkos szőnyeg. Ha parkettázás előtt vagytok, akkor a parkettát is úgy kell lerakni, hogy keresztbe fusson. Jó tervezgetést:)

  3. fülemüle says:

    Én is egy pici hosszúkás félszoba berendezésén agyalok mostanában.
    Nálunk a berendezést bonyolítja, hogy tetőtéri a szoba és a tetőablak alatt van a radiátor.
    Ha szeretném, hogy legyen egy kis összefüggő tér a szobában (és ne csak folyosószerű járatok), akkor kénytelen leszek az ágyat keresztbe fordítani az ablak alatt, a radiátor mellett. Nem tudom mennyire lenne kellemetlen a radiátor mellett aludni.

  4. Marika Ferenczné says:

    Köszönöm a gyors választ. Keresem az alaprajzot,ha meg találom jelentkezem! Üdvözlettel Marika.

  5. Kedves Marika! Köszönöm a kedves visszajelzést! Ha konkrét kérdésed van, akkor küldj egy alaprajzot a lakasszabo@gmail.com címre. Örömmel segítek, ha tudok, üdvözlettel: Andrea

  6. Marika Ferenczné says:

    Igazán ötletes és praktikus megoldások! Jó lenne ,ha ötleteket látnánk konvektoros ,sor házak praktikus berendezéséhez is. Köszönettel Marika.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!